Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy már a bejelentés előtti napokban kezünkbe foghattuk a vadonatúj Samsung Galaxy Z Fold8 hajlítható mobilt. Az új foldable egyik legnagyobb újdonsága az újfajta képarány, ami a külső kijelző esetében 10:16-ot jelent. Ez széles és kevésbé magas, vagyis kicsit könnyebben elérheted a kijelzőn lévő tartalmakat az ujjaddal, valamint sokkal, de tényleg sokkal jobb élmény a gépelés a szélesebb képernyő-billentyűzeten.
Akad azonban egy probléma is, amit a próbálgatás során vettünk észre. Ha ugyanis nem chatelsz, netezel, olvasol vagy netán telefonálsz, akkor akár kényelmetlen is lehet a megszokottnál szélesebb külső kijelző. Ha ugyanis short videókat pörgetsz, a Samsung Galaxy Z Fold8 automatikusan belenagyít a videókba, máskülönben az általában keskenyebb képernyőre optimalizált videók mellett két fekete csík jelenne meg.
Mi a próbálgatás során a YouTube short videókat néztük meg, és egy Fold8 Ultra mellé téve az automatikusan benagyított videók minősége bizony romlott. Homályosabb, rosszabb felbontású lett a kép. Amikor pedig a sokak által megszokott, 9:16-os formátumú képet/videót készítettünk, a Galériában megjelent a két fekete csík a kép két hosszanti szélén.
A Samsung termékfelelősével megvitatva ez a gond még javulhat a mobilok tényleges megjelenéséig, ugyanis az általunk kipróbált Samsung Galaxy Z Fold8-on még nem a végleges szoftver futott. Nagyon szívesen megnéznénk egy olyan megoldást is, ahol a short videók eredeti méretükben jelennek meg "croppolás" nélkül, a vezérlőgombok viszont az egy oldalra vont fekete csíkon helyezkednének el.
A helyzetre egészen biztosan többféle megoldást is láthatunk majd a következő időszakban, hiszen a pletykák szerint a szeptemberben érkező Apple iPhone Ultra külső kijelzőjének képaránya is hasonló lesz. Vagyis az app-fejlesztők kreativitására és fantáziájára kell hagyatkoznunk, és biztosak vagyunk abban, hogy néhány gyengébb próbálkozást követően hamarosan rátalálnak a tökéletes megoldásra.
Szerinted mi lenne a legjobb megoldás a két fekete csík hasznosítására/eltüntetésére?