Nem maradt érdeklődők nélkül a Joi AI különös álláshirdetése, amiben a szexuális társalgásra kihegyezett chatbotok fejlesztésére körülbelül 150 ezren jelentkeztek.
Sajnos viszont csak tíz "maszturbációs tanácsadói" hely volt. A kiválasztott résztvevők egy hónap alatt összesen 134 önkielégítési alkalmat dokumentáltak, miközben használhatták a vállalat mesterséges intelligenciával működő, irányított élményt kínáló szolgáltatását is.
A WIRED által megszólaltatott egyik résztvevő szerint a program arra kérte a tanácsadókat, hogy vasárnap kivételével mindennap maszturbáljanak, hetente két alkalommal pedig egy Joi-chatbot útmutatásait kövessék. A résztvevők az alkalmak előtt és után kérdőíveken számoltak be egyebek mellett a hangulatukról, stressz-szintjükről és koncentrációjukról.
A vállalat összesítése szerint az önkielégítés után átlagosan 25 százalékkal csökkent a résztvevők stressz-szintje, 17 százalékkal javult a koncentrációjuk, nyugtalanságuk pedig 19 százalékkal mérséklődött.
A Joi azt is állítja, hogy a tanácsadók 45 százaléka valamilyen kreatív ötletet, problémamegoldást vagy régóta halogatott döntést vitt magával az alkalmakból, bármit is jelentsen ez.
Nehéz nem egy marketingfogásként gondolni az egészre, mert a nyilvánosan közölt összefoglaló nem említ kontrollcsoportot vagy független szakmai ellenőrzést, az adatok önbevalláson alapulnak, a mintát pedig mindössze tíz, fizetett résztvevő alkotta. Illetve nem szabad elfelejteni, hogy a vizsgálatot maga az eredményben üzletileg érdekelt szolgáltató szervezte és publikálta.
A szolgáltatás pénzügyi modellje is pont olyan, mint amilyennek az ember egy ilyet elképzel. Az egyik tanácsadó szerint bizonyos AI-karaktereket előbb virtuális ajándékokkal kellett "meghódítani", mielőtt tovább lehetett lépni velük, illetve az explicit képeiért és videóiért valódi pénzből megvásárolható alkalmazáson belüli valutával lehet fizetni.
A Joi mindezt a férfiak magányának enyhítésével és az önkielégítés wellnessrutinná emelésével indokolja. A magány valódi probléma, de egy AI-chatbot aligha helyettesítheti a kölcsönös emberi kapcsolatokat, különösen akkor, ha a digitális társ minden gesztusa mögött egy újabb fizetési lehetőség jelenik meg.
A Joi kísérlete legfeljebb azt mutatja meg, hogy van érdeklődés az AI által vezérelt intim szolgáltatások iránt. Erről tudtunk.