Riasztó képet fest az alkohol és a daganatos betegségek kapcsolatáról egy friss amerikai kutatás, amely alapján az Egyesült Államokban az alkoholhoz köthető rákos halálesetek száma több mint kétszeresére nőtt az elmúlt 33 évben. A kutatók szerint a veszély messze nem csak a májrákra korlátozódik, és már naponta egyetlen pohár alkoholos ital is mérhetően növelheti több daganattípus kialakulásának kockázatát. A Miami Egyetem Sylvester Comprehensive Cancer Centerének szakemberei a Global Burden of Disease adatbázis több mint három évtizednyi adatait elemezték. Eredményeik szerint az alkoholnak tulajdonítható daganatos halálesetek száma az 1990-es 11 361-ről 2023-ra 23 126-ra emelkedett.
A Lancet Regional Health folyóiratban megjelent tanulmány szerint az alkoholfogyasztás összefüggésbe hozható emlő-, prosztata-, vastagbél-, végbél-, gyomor-, hasnyálmirigy- és májrákkal, valamint a fej- és nyaki daganatokkal is. A legnagyobb kockázatnak az 55 év feletti férfiak voltak kitéve, de a kutatók szinte minden korcsoportban és régióban emelkedő tendenciát figyeltek meg.
A Nemzetközi Rákkutató Ügynökség már régóta az első csoportba sorolja az alkoholt a rákkeltő anyagok között, ugyanabba a kategóriába, ahova a dohányfüstöt vagy az azbesztet. A kutatók arra is felhívják a figyelmet, hogy nem csak a nagyivók vannak veszélyben, mivel már napi 5-15 gramm tiszta alkohol is növelheti a daganatok kialakulásának esélyét. Az amerikai járványügyi központ meghatározása szerint egy átlagos ital körülbelül 14 gramm alkoholt tartalmaz, vagyis akár napi egy pohár is elegendő lehet a kockázat emelkedéséhez. A Nemzeti Rákkutató Intézet becslése szerint 2019-ben az Egyesült Államokban diagnosztizált daganatos esetek mintegy 5 százaléka, közel 100 ezer megbetegedés volt kapcsolatba hozható az alkoholfogyasztással. Ugyanebben az évben csaknem 25 ezer rákos halálesetért felelt az alkohol.
Ezzel párhuzamosan a kutatás azt is kimutatta, hogy az idősebb férfiaknál a májrák és az alkoholfogyasztás között a legerősebb az összefüggés, ezt követte a nyelőcső- és a vastagbélrák. Az 55 év feletti nőknél ezzel szemben az emlőrák bizonyult a leggyakoribb alkoholhoz köthető haláloknak, amelyet a máj- és a vastagbélrák követett.
A szakértők szerint az eredmények figyelmeztetésként szolgálnak arra, hogy az alkohol egészségügyi kockázatai jóval szélesebb körűek, ezért itt az ideje a rákveszélyre figyelmeztető címkék bevezetésének az alkoholos italokon.
Forrás: The Guardian