Az NVIDIA hivatalosan is bejelentette, hogy 2026. szeptember 3-tól válik elérhetővé a DLSS 5 technológia az RTX 50-es sorozatú GPU-kon és a GeForce Now felhasználói számára, az első játék, ami kihasználja a tajvani cég új technológiáját, az pedig nem más lesz, mint a frissen megjelenő kosárlabda szimulátor, az NBA 2K27. A cég emellett azt is elismerte, hogy jelentős teljesítménycsökkenésre számíthat, aki bekapcsolja az új funkciót.
Maga a bejelentés nem nagy meglepetés, mivel az előrendelőknek korai hozzáférésben már elérhető játék fájljait alaposan feltúrták a felhasználók, és megtalálták benne a DLSS 5 használható változatát, így azt több játékra is ráeresztették, a végeredmény pedig elég visszás lett. Elsősorban azért, mert a vállalat új technológiája a Neural Rendering profiloknak hála nem csak a felbontás felskálázására vagy a képkockasebesség növelésére használja a mesterséges intelligenciát, hanem bizony a látványt is alaposan átformálja vele. Ez főként a jól ismert videojátékos karakterek estében szemet szúró, és nem is tetszett mindenkinek a DLSS 5 által furcsán megszépített vizualitás.
Persze a játékfejlesztők által végzett finomhangolással a DLSS 5 kifejezetten pofás látványvilágot tud megjeleníteni, a nagyon rossz hír viszont az, hogy az NVIDIA szerint a DLSS 5 jelenleg 50-60%-kal csökkenti a játékok teljesítményt, ha bekapcsoljuk, és ez minden címre érvényes, kivétel nélkül.
A vállalat azt is kiemelte, hogy hat hónappal ezelőtt a DLSS 5 futtatásához még két RTX 5090-es kártyára volt szükség, ehhez képest az azóta elért ötszörös teljesítménynövekedés mindenképpen figyelemre méltó. Azonban az fps-szám drasztikus visszaesése aligha fogja javítani a DLSS 5 megítélését az általában csúcsminőségre törekvő PC-s játékosok körében.