Hirdetés

Mérföldkövet jelenthet a Samsung Galaxy S26 a legújabb pletykák szerint



|

Egy fontos területen léphet előre a Samsung két év múlva debütáló bajnoka.

Hirdetés

Aki a Samsung jelenlegi kínálatára pillant, az könnyedén megbizonyosodhat róla, hogy a 2010 óta futó Galaxy S-sorozat csak a januárban bemutatott S24-es szériánál tart, vagyis a Galaxy S26-ra még közel két éven át nem számíthatunk, a szivárgások viszont ebben az esetben is jóval előrébb járnak, így a legújabb pletyka már erre a generációra koncentrál.

Egy korai lap, az ET News ugyanis arról értesült, hogy a Samsung már javában dolgozik az új, Thetis kódnevű Exynos processzorán, amit a görög mitológia egyik istennője után kereszteltek el, és mérföldkövet hozhat a chipek történetében.

Az ET News forrásai szerint ugyanis ez lesz a vállalat első olyan erőforrása, amely már 2 nm-es gyártási eljárással készül. Összehasonlításként: a Galaxy S24 széria mindhárom tagja 4 nm-es lapkákkal érkezik, legyen szó a Samsung saját Exynos chipjeivel (nemzetközi piac), vagy a Qualcomm Snapdragonnal szerelt (USA, Kanada, Kína régió) verziókról.

Hirdetés

Amennyiben a jelentés nem téved, a Samsung négy év után lépne szintet, hiszen a Galaxy S sorozat első, 4 nm-es processzorral felvérezett tagjai a 2022 januárjában piacra dobott S22, S22+ és S22 Ultra voltak. Így tehát a jövőre debütáló S25 széria erőforrásai még ugyanebben a formátumban készülnének, majd a rá következő évben 2 nm-re váltana a gyártó.

Az ET News úgy tudja, hogy 2025 második felében kezdődhet el az új lapkák tömeggyártása, valamikor ebben az időszakban viszont a várakozások szerint a piac legnagyobb szereplője, az Apple-nek és a Qualcommnak is beszállító TSMC is átállhat a 2 nm-es szabványra. Ez azt jelentené, hogy a 2026-os csúcstelefonok processzorai között már a 2 nm-es csíkszélesség lenne az uralkodó formátum.

A Samsung háza táján viszont nem ez lehet az egyetlen lényegi változás, egy néhány héttel ezelőtti jelentés ugyanis azt állította, hogy a 2026-os évtől a koreaiak már nem az AMD grafikus feldolgozóegységeit, hanem a saját fejlesztésű GPU-ikat szerelik majd az Exynos chipekbe. Természetesen az itt leírtak közül semmire sincs garancia, de a maga idejében kiderül, hogyan döntött a Samsung, a felhasználók többségét pedig úgyis csak az érdekli majd, hogy ne okozzon csalódást a teljesítmény.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.