Bár Magyarországról nézve úgy tűnhet, a Facebook dominanciája megkérdőjelezhetetlen, a világ más részein, pláne a fiatalabbak körében már rég nincs az első helyen, kiszorította a YouTube és a Tiktok. Mark Zuckerberg vállalat ezen próbál változtatni a rövid videós formátum, azaz a Reels videók felpörgetésével, de azzal kell szembesülnie, hogy a piac felkapott tartalomgyártói inkább az imént említett platformok felé húznak. Ezért született meg a frissen bejelentett Creator Fast Track program, amely lényegében egy fizetett próbaidőszak, tehát a cég három hónapon át garantált bevételt kínál azoknak, akik hajlandók aktívan építkezni a platformon.
Azok a tartalomkészítők, akik legalább 100 ezer követővel rendelkeznek az Instagramon, a TikTokon vagy a YouTube-on, havi ezer dollárt (kb. 337 ezer forintot) kapnak, ha Reels videókat publikálnak a Facebookon. Az egymillió követőt átlépők már háromezres (kb. 1,011 millió forintos) havi fixre számíthatnak, ami már érzékelhetőbb összeg, még ha nem is számít különösebben jelentősnek ezen a szinten.
Ehhez mindössze havi 15 Reels videót kell posztolniuk a tartalomgyártóknak, legalább 10 különböző napon elosztva. Ráadásul a tartalom lehet máshol is megjelent, nem kell exkluzívnak lennie, sőt még AI-generált anyagok is beleférnek, amennyiben a készítő saját munkájáról van szó. A program továbbá automatikus belépőt jelent a Facebook Content Monetization rendszerébe is, amely már teljesítményalapon fizet, így a három hónapos garantált időszak után sem maradnak bevétel nélkül.
A Meta láthatóan nem sajnálja a pénzt, csak tavaly közel 3 milliárd dollárt fizetett ki tartalomgyártóknak, ami 35 százalékos növekedés az előző évhez képest, és eddig rekordnak számít. Ennek a tortának a 60 százalékát a Reels vitte el, míg a maradék 40 százalékon a sztorik, képek és szöveges posztok osztoztak. Ez utóbbi különösen fontos különbség a TikTokhoz és a YouTube-hoz képest, hiszen a Facebook gyakorlatilag minden tartalomtípus után fizet, nem csak videóért.
Próbálkozása a tekintetben nem is marad hatástalan, hogy alig több mint egy év alatt 2,7 millióról 12 millióra emelkedett a Meta monetizációs rendszerében résztvevők száma. A vállalat ezt a globális kiterjedést is igyekszik kihasználni, hogy meggyőzze azokat az alkotókat, akik eddig legyintettek a platformra, mondván, az már nem a fiatalok terepe.
Az új programhoz új mérőszámok is érkeznek, amelyek átláthatóbbá teszik a bevételek alakulását. Ilyen a Qualified View, amely a pénzt termelő megtekintéseket mutatja, az Earnings Rate, ami az ezer megtekintésre jutó bevételt becsüli, illetve a Non-Qualified Views bontás, amely megmagyarázza, miért nem hoz pénzt egy-egy megtekintés.