Nem sikerült hibátlanra a Microsoft szeptemberi Windows-frissítése sem, mivel a KB5124008 és KB5122878 jelű biztonsági csomagok telepítése után egyes gépeken működésképtelenné válik a File History, vagyis a Fájlelőzmények funkció. A File History a Windows beépített biztonsági mentési megoldása, amely rendszeresen másolatot készít a felhasználói profilhoz tartozó mappák, például a Dokumentumok, Képek, Videók, Zene és Asztal tartalmáról. A mentéseket külső meghajtóra vagy hálózati tárhelyre lehet elhelyezni, így egy véletlen törlés vagy fájlsérülés után korábbi állapotok is visszaállíthatók. Ebből fakadóan főként azok számára lehet kellemetlen a helyzet, akik kizárólag erre a megoldásra hagyatkoznak.
A Microsoft megerősítette, hogy a szeptemberi frissítés hibája a Windows 10 és Windows 11 jelenleg támogatott változatait is érinti. A problémát többek között a 21H2, 22H2, 23H2, 24H2, 25H2 és 26H1 verziók esetében azonosították. Egyébként a hiba nem feltétlenül jelentkezik azonnal látványosan. Az érintett számítógépeken a Windows például azt írhatja ki, hogy "Reconnect your drive", vagyis csatlakoztassuk újra a meghajtót, annak ellenére, hogy az megfelelően működik. A "Last Backup" időpontja sem frissülhet, a korábban elmentett fájloknál pedig megjelenhet a "No previous version available" üzenet. Egyes esetekben a rendszer eseménynaplójában a FileHistory.exe és a KERNELBASE.dll összeomlására utaló bejegyzések is feltűnhetnek.
A Microsoft egyelőre nem adott ki javítást, de közlése szerint dolgozik a probléma megoldásán, amely egy későbbi Windows-frissítéssel érkezhet. Addig azoknak, akiknél a File History működése leállt, marad egy kellemetlen, de bizonyítottan működő kerülőút: a hibás biztonsági frissítés eltávolítása.
A KB5124008 Windows 11-en, a KB5122878 pedig Windows 10-en okozhatja a problémát, így a frissítés visszavonása után érdemes ellenőrizni, hogy a Fájlelőzmények működése rendben van-e. Persze ez csak átmeneti megoldás, hiszen a szeptemberi biztonsági javítás eltávolításával más, már orvosolt sérülékenységek elleni védelem is megszűnhet. A Microsoft hivatalos javításáig ezért különösen fontos, hogy legyen másik, működőképes biztonsági mentésünk is.
Forrás: PC World