Egy új tanulmány szerint olyan anyagot állítottak elő kínai kutatók, mely keményebb lehet, mint a hagyományos gyémánt. A 24.hu beszámolója szerint az úgynevezett hexagonális, azaz hatszögletű gyémánt szerkezeti sajátosságai révén akár a Föld legkeményebb ásványává is válhat, ami új távlatokat nyithat az ipari felhasználásban.
A Csengcsoui Egyetem fizikusai arról számoltak be, hogy sikerült mesterségesen előállítaniuk ezt az anyagot. A különleges kristályszerkezet miatt a rétegek közötti kötések rövidebbek és erősebbek, mint a hagyományos gyémánt esetében. Az előállítás során extrém körülményeket alkalmaztak. A grafitot a légköri nyomás mintegy kétszázezerszeresének tették ki volfrám-karbid üllők között, miközben 1700 Celsius-fokra hevítették.
Az így létrehozott hatszögletű gyémántok egyelőre mindössze körülbelül egy milliméteresek, ám a vizsgálatok szerint merevebbek és jobban ellenállnak az oxidációnak, mint hagyományos társaik. Ennek köszönhetően magasabb hőmérsékleten is megőrzik tulajdonságaikat, ami különösen hasznos lehet például fúrási technológiákban.