Hirdetés

Mintát vesz egy aszteroida felszínéről a NASA



|

Ilyesmivel sosem próbálkozott még a NASA, most azonban az OSIRIS-Rex űrszondával megpróbálnak mintát szerezni egy aszteroidáról.

Hirdetés

Négy éve indított el egy űrszondát a NASA egy aszteroida felé, amely 2018 nyarán látta meg a Bennu névre hallgató objektumot, később sikerült elérnie is. A vizsgálatokból kiderült, hogy az aszteroida aktív, sőt, víz van rajta.

Az OSIRIX-Rex űrszonda a vizsgálatok után most mintát vesz az aszteroida felszínéről, konkrétan 60 gramm kőzettörmeléket egy teniszpálya méretű kráterből. A mintagyűjtésre előre beprogramozták az űrszondát és annak 3,4 méter hosszú karját. 

Hirdetés

Az űrszonda váratlan helyzet vagy nagy sziklák esetén visszavonul, és ismét a Bennu körüli keringési pályára áll. Legközelebb januárban próbálkozik az űrszonda, a Földre pedig 2023-ban tér vissza. 

Ilyesmivel a NASA még sosem próbálkozott, de érdekes módon a japán űrügynökség már igen. Náluk a Ryugu aszteroidáról begyűjtött mintákat az év végére várják, de tíz évvel korábban a Hajabusza már küldött vissza mintákat az Itokawa aszteroidáról.

A mostani Bennu azért számít érdekesnek, mert válaszokat adhat a Földön kialakult életre, és a tanulmányozásával többet megtudnak róla, többek közt arról is, hogy az aszteriodáról leváló törmelék  segítségével fel lehet-e térképezni a Bennu gyenge gravitációs terét. Minden információ fontos, mert a NASA szerint akár a Földet is eltalálhatja egyszer. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.