Hirdetés

Mostantól láthatod és ki is választhatod, hogy hova veszel helyjegyet a MÁV vonatain



|

Elindult a grafikus helyfoglalás a MÁVPluszban.

Hirdetés

Sok utas régi kívánsága teljesült azzal, hogy megérkezett a grafikus helyfoglalás a MÁVPlusz alkalmazásba, így a jegyvásárlás során már nem a véletlenen múlik, hogy hová szól majd a helyjegyünk. A fejlesztésről Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter számolt be a Facebookon, kiemelve, hogy az új funkció használatáért nem kell külön fizetni.

A megoldás lényege, hogy az utasok egy ülésrajzon láthatják a választható helyeket, és maguk dönthetik el, hol szeretnének utazni. Így például ablak vagy folyosó mellé kérhetik a helyüket, megadhatják, hogy menetiránnyal szemben, vagy annak háttal szeretnének ülni, közös jegyvásárlás esetén pedig a családtagok és barátok egymás mellé foglalhatnak. Mindez a hosszabb utakon lehet igazán hasznos, amikor nem mindegy, hogy az ember a tájat nézné, a folyosó felé nyújtózkodna, vagy éppen az útitársaival beszélgetne.

Hirdetés

A díjmentes helyválasztás azért is fontos újítás, mert több fapados légitársaságnál külön felárat kérnek azért, hogy az utas maga választhassa ki az ülését. A MÁVPluszban ezzel szemben az új lehetőség nem jelent többletköltséget.

A kép kattintásra megnő.

Vitézy a bejelentésében arra is emlékeztetett, hogy az alkalmazás az elmúlt hónapokban több fejlesztésen esett át. Ismét elérhetővé vált a vonatok valós idejű követése, amelyet a közlés szerint korábban Lázár János építési és közlekedési miniszter tiltott be, és távolíttatott el az alkalmazásból. Emellett nemrég a nemzetközi helyfoglalás lehetősége is megjelent a rendszerben.

A grafikus ülésválasztás érkezését Vitézy már a hét közepén előrevetítette, akkor azt írta, hogy a felmérések alapján ezt az újítást várták leginkább az utasok. Nem meglepő, hogy a fejlesztés kiemelt figyelmet kap, miután a MÁVPlusz augusztus közepén rekordot döntött. Akkor egyetlen hét alatt több mint félmillió jegyet és bérletet vásároltak az alkalmazáson keresztül. Szeptember elején a miniszter már arra kérte a felhasználókat, hogy jelezzék a tapasztalt hiányosságokat, ezzel is segítve a rendszer további javítását.

Forrás: Facebook

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.