Hirdetés

Nukleáris energiával is működtethető a Game Boy?



|

Ez nem a következő Fallout játék egyik küldetése, egy YouTuber tényleg megpróbálkozott vele.

Hirdetés

Ian Charnas videója mókásan indul, csak egy banános-mogyoróvajas szendvicset szeretett volna elfogyasztani a parkban, de véletlenül elcserélte aktatáskáját egy orosz titkosügynökkel, így uránrudakhoz jutott.

Eddig tartott a poénkodás, ugyanis Charnas a későbbiekben elmagyarázza, hogyan működik egy atomerőmű, majd elkezdi megépíteni azt a Game Boyt, amit tényleg nukleáris energiával működtet.

Hirdetés

Charnas tríciumot (a hidrogén radioaktív izotópját) használ fel saját kis mini atomerőműve megépítéséhez, a parányi kis tríciumrudakat pedig napelemekhez köti hozzá. Így nyer elektromosságot, bár nem túlzottan sokat. 1,2 milliárd ilyen kis drágaságra lenne szükség például egy hajszárító megfelelő működtetéséhez.

Hősünk azt tűzte ki célul, hogy egy Nintendo Game Boyt fog működtetni, de ehhez is jóval több kraft kellett volna, így végül keresett egy gagyi, utángyártott verziót, majd ezzel kezdett el kísérletezni. A végeredményt az alábbi videóban nézhetitek meg.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.