Komoly nemzetközi botrány körvonalazódik a Supermicro (Super Micro Computer, Inc.) körül, miután az amerikai hatóságok vádat emeltek a cég egyik társalapítója, Yih-Shyan "Wally" Liaw, valamint tajvani értékesítési vezetője, Ruei-Tsang "Steven" Chang és egy alvállalkozó, Ting-Wei "Willy" Sun ellen. Az ügy középpontjában egy 2,5 milliárd dolláros GPU-csempészési hálózat áll, amelynek célja az volt, hogy a legmodernebb Nvidia chipeket juttassák el Kínába, megkerülve az amerikai exportkorlátozásokat - írja a PCMAG. Az amerikai Igazságügyi Minisztérium szerint Liaw már 2024-től kezdve szervezhette a műveletet, amelyben az említett értékesítési vezető és külsős partner is részt vett. A vád szerint a hálózat harmadik félként működő délkelet-ázsiai cégeken keresztül irányította át a szállítmányokat, így papíron minden szabályosnak tűnt, miközben a szerverek valójában Kínában landoltak.
A történet különösen súlyos, mert nem akármilyen hardverekről van szó, a csempészett eszközök között szerepeltek a legfejlettebb AI-chipek, például a B200 és H200 modellek, amelyek kulcsszerepet játszanak a mesterséges intelligencia fejlesztésében. Az Egyesült Államok épp ezért korlátozza ezek exportját, hogy lassítsa Kína technológiai előretörését.
A vád szerint a rendszer meglepően kifinomult volt. Hamis dokumentumokat gyártottak, és több ezer működésképtelen "ál-szervert" használtak fel arra, hogy a hivatalos ellenőrzéseken úgy tűnjön, mintha a szállítmányok valóban Délkelet-Ázsiában maradtak volna. A hatóságok még olyan bizonyítékokat is találtak, amelyek szerint a résztvevők hajszárítóval távolították el és ragasztották át a címkéket és sorozatszámokat, hogy megtévesszék az ellenőröket. A közvetítő cég 2024 és 2025 között összesen 2,5 milliárd dollár értékben vásárolt szervereket, és rövid idő alatt a Supermicro egyik legfontosabb ügyfelévé vált. A vádhatóság szerint a vállalat jelentős profitot realizált az ügyleteken keresztül, még ha hivatalosan nem is nevezték meg vádlottként.
Liawnak nem ez az első botránya. 2018-ban számviteli szabálytalanságok miatt távozott a cégtől, majd 2023 végén mégis visszatért igazgatósági tagként. Most viszont akár 30 év börtönbüntetéssel is szembenézhet, ahogy a többi érintett is - egyikük jelenleg szökésben van.
A Supermicro igyekezett gyorsan elhatárolódni az ügytől, hangsúlyozva, hogy az érintett dolgozókat felfüggesztették, és megszüntették a kapcsolatot a külsős partnerrel. A cég szerint az állítólagos tevékenység szembemegy minden belső szabályzattal és megfelelőségi előírással.