Az Microsoft és az OpenAI módosította stratégiai együttműködését, a jövőben az OpenAI már nem kizárólag a Microsoft Azure felhőszolgáltatásán keresztül kínálhatja mesterségesintelligencia-modelljeit. A két vállalat közös közleménye szerint a Microsoft továbbra is elsődleges felhőpartner marad 2032-ig, és megőrzi licencjogait az OpenAI technológiáira, ugyanakkor a megállapodás immár nem kizárólagos jellegű. Ez lehetővé teszi az OpenAI számára, hogy más nagy felhőszolgáltatók ügyfeleihez is közvetlenül eljuttassa termékeit.
A módosított szerződés értelmében az OpenAI továbbra is bevételeinek 20 százalékát fizeti a Microsoftnak, azonban ez az összeg mostantól egy meghatározatlan felső korlát alá esik, és garantáltan csak 2030-ig érvényes. A megállapodásból kikerült az úgynevezett "AGI-klauzula" is, amely korábban a mesterséges általános intelligencia eléréséhez kötötte volna az exkluzív partnerség megszűnését. Az új konstrukcióban a bevételmegosztás már független az OpenAI technológiai fejlődésének ütemétől.
A bejelentés két hónappal azt követően érkezett, hogy az Amazon és az OpenAI egy 50 milliárd dolláros megállapodást kötött, amelynek részeként bizonyos OpenAI-modellek az Amazon Web Services rendszerén is elérhetővé válnak. Sajtóértesülések szerint a Microsoft korábban jogi lépéseket is kilátásba helyezett az üzlet miatt, az új megállapodás azonban rendezheti a vitát. Az OpenAI egyik belső vezetője szerint az Azure-kizárólagosság korlátozta a vállalatot abban, hogy az ügyfeleket ott szolgálja ki, ahol azok működnek, miközben az Amazon felhőplatformján elérhető OpenAI-modellek iránt "rendkívüli" érdeklődés mutatkozik.