A Japán Aicsi prefektúrájában fekvő Tojoake város önkormányzata rendhagyó javaslattal állt elő: a helyi képviselő-testület elé került indítvány szerint a település minden lakosa számára ajánlott lenne a napi okostelefon-használatot két órában maximalizálni, a munka és az iskola időszakán kívül. A szabályozás ugyan nem lenne kötelező érvényű, és büntetés sem járna a túllépéséért, de a helyiek vezetői szerint így is fontos üzenetet hordozna. A hivatalos indoklás szerint a cél nem más, mint a lakosság egészségének megőrzése, különös tekintettel a gyerekek alvási szokásaira.
A javaslat október elsején léphet hatályba, ha az önkormányzat megszavazza. Bár papíron minden lakosra vonatkozna, a tervezet fókuszában a még iskoláskorú gyerekek állnak. Az indítvány kimondja, hogy az általános iskolások este kilenc után már ne nyomogassák a készülékeiket, a középiskolások és az idősebb tanulók pedig legkésőbb tíz órakor tegyék le a telefonjukat. A helyi hivatal egyik munkatársa úgy fogalmazott, a kezdeményezés legfontosabb célja az, hogy a lakosok elgondolkodjanak saját telefonhasználati szokásaikon.
A javaslattal bizonyára sok szülő egyetért, akik gyakran küzdenek azzal, hogy meddig engedjék gyermekeiknek az esti képernyőidőt, az érintett korosztály tagjai azonban aligha lelkesednek érte. Japánban a gyerekek amúgy is zsúfolt napirend szerint élnek, hiszen a nappali tanórák után gyakran estig tartó felkészítő iskolákban folytatják a tanulást, ezért az okostelefon-korlátozás a szemükben a maradék szabadidő elvételének tűnhet. A kutatások ugyanakkor régóta rámutatnak arra, hogy az esti órákban használt digitális eszközök negatívan befolyásolják az alvás minőségét és az általános jóllétet.
Tojoake nem az első város, ahol a helyi rendeletek révén próbálnak javítani a lakosság életminőségén. A szigetország települései rendszeresen hoznak szabályokat a közösségi együttélésről - legyen szó zajvédelemről vagy közbiztonságról -, ám az okostelefon-használat korlátozása beleszól a mindennapi élet egyik legszemélyesebb szeletébe. Éppen ezért nem meglepő, hogy az önkormányzat nem tervez szankciókat, inkább csak egy társadalmi párbeszédet szeretne elindítani a kérdésben.