Hirdetés

Összefog a Telekom és a Netflix



|

A partnerség előnyeit hamarosan az előfizetők is élvezhetik.

Hirdetés

A Magyar Telekom tulajdonosa, a Deutsche Telekom szerződést kötött a Netflix-szel, melynek értelmében, több más országhoz hasonlóan, a streamingplatform elérhető lesz a jövőben az internetet, tévéműsort és telefont szolgáltató vállalatnál. A partnerség több más országra is kiterjesztve köttetik a két médiaipari szereplő között.

A szerződés értelmében a jövőben elég lesz a Telekom ügyfeleként a szolgáltatótól kérnünk a Netflix elérést. Egy szerződésmódosítással már böngészhetjük is a népszerű platform tartalmait anélkül, hogy külön szerződést kellene kötnünk az utóbbival is.

A konstrukció nem újdonság, hiszen az HBO Max elérésére már évek óta van lehetőség telekomosként. A szolgáltató tájékoztatása szerint hamarosan, még az év első felében, elérhetővé válik kínálatában a Netflix.

Hirdetés

A Magyar Telekom csütörtöki tájékoztatója szerint az új szolgáltatásra minden televízió előfizetéssel rendelkező ügyfél jelentkezhet. A Netflix biztosította arról az új, Telekomon keresztül érkező ügyfeleket, hogy ugyanazokat az előnyöket élvezhetik , mint a közvetlenül vele szerződő ügyfelek.

Dominique Leroy, a Deutsche Telekom AG Európáért felelős igazgatósági tagja így nyilatkozott az új partnerségről:

"Izgatottan várjuk, hogy a Netflix-szel közösen további értéket biztosítsunk ügyfeleink számára. A partnerség jól példázza, hogy odafigyelünk előfizetőink igényeire: egyszerű, örömteli és élvezetes szórakozást biztosítunk, ez jól illeszkedik az általunk nyújtott prémium élményhez."

Emma Lloyd, a Netflix EMEA-partnerségekért felelős alelnöke is véleményezte az együttműködést:

"Ez a partnerség a Deutsche Telekommal való erős kapcsolatunkra épít, nagyszerű együttműködési lehetőség arra, hogy az embereket helyezzük a szórakoztató élmények középpontjába. Nagy örömünkre szolgál, hogy a bevezetett szolgáltatással olyan rendkívül változatos szórakozási lehetőséget kínálunk az ügyfeleknek, ahol egyaránt megtalálhatók európai és tengerentúli díjnyertes filmek, népszerű sorozatok, dokumentumfilmek és közkedvelt ismeretterjesztő műsorok is."

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.