Elképesztő okból került padlóra egy londoni internetszolgáltató: a G.Network felvásárlása azért hiúsult meg, mert a hálózat optikai kábeleit szó szerint szétrágták a patkányok. A cég jelenleg csődgondnokság alatt áll, nagyjából háromszázmillió fontnyi adósságot halmozott fel, miközben mindössze huszonötezer előfizetője maradt. A megmentőként emlegetett Community Fibre komolyan fontolgatta az eszközök átvételét, ám a műszaki állapot felmérése után inkább visszatáncolt.
A problémát elsősorban az okozta, hogy a G.Network kábeleinek jelentős részét biológiailag lebomló, szója- és kukoricaalapú anyagokkal vonták be. Ezek papíron környezetbarát megoldások, a gyakorlatban viszont olyan szagot árasztanak, amit a városi rágcsálók egyenesen ínycsiklandónak találnak. A patkányok nemcsak menedékként használják a kábelcsatornákat, hanem szó szerint tápláléknak nézik a burkolatot, és pillanatok alatt át is rágják a védőrétegeket. Ami egy hagyományos szerszámmal is nehezen bontható meg, az a foguknak nem jelent különösebb akadályt.
Graeme Oxby, a Community Fibre vezetője a brit sajtónak arról beszélt, hogy a helyzet strukturális rémálom. A sérült szakaszok javítása rendkívül költséges lenne, ráadásul a G.Network kábeleinek nagy része nem a járdák alatt fut, hanem az úttest közepén. Ez azt jelenti, hogy minden egyes beavatkozáshoz le kell zárni a forgalmas londoni utakat, ami további kiadásokat és komoly közlekedési káoszt okozna. A cég ezért végül úgy döntött, nem vállalja be a mentőakciót.
Az optikai kábelek elvileg több rétegű védelemmel rendelkeznek, csövek, burkolatok és szigetelések óvják őket a külső hatásoktól. A valóságban azonban egy éhes patkány sokkal kitartóbb, mint amivel a tervezők számoltak. A jelenség nem új, világszerte okoznak gondot a rágcsálók a távközlési infrastruktúrában, de ritkán vezetnek ilyen látványos üzleti katasztrófához.
A G.Network sorsa egyelőre bizonytalan. A vállalat egy nehéz helyzetben lévő cégekre specializálódott befektető, a FitzWalter Capital tulajdonában van, amely általában vagy megpróbálja talpra állítani a bajba jutott vállalkozásokat, vagy darabokban értékesíti őket. Most inkább az utóbbi forgatókönyv tűnik valószínűnek, mert a patkányok okozta károk helyrehozása drágább lehet, mint amennyit az egész hálózat ér.
Kiderült, hogy a legmodernebb technológiát is térdre kényszerítheti néhány elszánt rágcsáló, ha az ember túlságosan hisz a környezetbarát megoldásokban. A londoniak pedig addig is reménykedhetnek, hogy valaki talál egy kevésbé ízletes kábelborítást, vagy legalább néhány igazán lelkes macskát.