Noha a Nothing alapítója és vezérigazgatója szerint pénzkidobás az iPhone Duo, Carl Pei véleménye vagy nem jutott el a vásárlókhoz, vagy ha értesültek is róla, egy vállrándítással visszatértek az előrendelési folyamathoz, hogy minél hamarabb biztosítsanak maguknak egy példányt. Nagyon kellett igyekezniük, és közben imádkozniuk az összes istenséghez, amelyikben hisznek, mert a borsos ár ellenére villámgyorsan elfogyott az első készlet. Onnantól kezdve, hogy október 16-án, pénteken megnyitotta az Apple az előrendelést, fél órán belül pedig már egyik konfigurációt sem lehetett a szokásos szállítási határidővel megrendelni. Aki most csapna le vállalat első hajtogatható készülékére, annak minimum 2027 januárjáig kell várnia, a becsült kézbesítés január 25-ére tolódott, egyes vásárlóknál pedig január 29-e jelent meg.
Egyelőre nehéz megmondani, hogy a kiugró érdeklődés vagy a korlátozott gyártási kapacitás áll-e a történtek hátterében. Hónapok óta keringenek hírek arról, hogy az Apple nehezen tudja majd kielégíteni a keresletet, így elképzelhető, hogy a vállalat egyszerűen nem képes elegendő készüléket előállítani.
A gyorsan kialakult készlethiányból egyesek máris megpróbálnak profitálni. A MacRumors által kiszúrt egyik eBay-hirdetésben egy éjfekete, 2 TB-os iPhone Duo előrendelését közel 5000 dollárért adták tovább, holott az Apple ugyanezt a változatot 3199 dollárért kínálja. Egy 1 TB-os modellért szintén 4400 dollárt fizetett valaki a hivatalos 2599 dolláros ár helyett. Mindkét esetben mintegy 1800 dolláros felárat vállalva csak azért, mert türelmetlen.
Ráadásul a vásárlás abban a tekintetben még lutri is, hogy egyelőre nincsenek szakmai tesztek sem a készülékről, vagyis az első vásárlók döntését a kíváncsiság, a felhajtás vagy esetleg a nyerészkedési szándék befolyásolja. Az iPhone Duo hivatalos bolti rajtja október 23-án, pénteken esedékes, és nem lepődnénk meg azon, ha az Apple üzletei előtt is hosszú sorok alakulnak ki.