Hirdetés

Pert indított a Meta a Meta ellen, az ok egészen nyilvánvaló



|

Nem nézett körül eléggé Mark Zuckerberg, amikor úgy döntött, átkereszteli a cégét.

Hirdetés

Tavaly októberben jelentette be a Facebook, mint cég, hogy nevet változtat, egyértelművé téve egyrészt azt, hogy nem csak a közösségi oldal tartozik hozzá, másrészt azt, hogy komoly tervei vannak a metaverzummal. Csak az a gond, hogy míg a Facebook név egészen egyedi volt, a Meta egyáltalán nem, és egy most a bíróságon is sérelmezi a váltást.

A művészettel foglalkozó META vezetői azt állítják, "vért, verejtéket és könnyeket" nem kímélve építették fel a brandet, de aztán jött a világ egyik leghatalmasabb cége, és "elvette az identitásukat".

Hirdetés

Nyolc hónapja próbálnak tárgyalni a Facebookkal sikertelenül, így nem láttak más utat, pert indítottak. A vád, hogy a Meta (nem a META) a META (nem a Meta) bejegyzett védjegyeit megsértette, a szellemi tulajdonait ellopta, és ugyanazon területeken használja, mint ahol ők használták azt több mint egy évtizeden át. Úgy érzik, a volt Facebook új neve megtévesztheti a jelenlegi és a jövőbeli klienseket, akik azt hiheti, a META a Meta része.

A META egyébként díszletekkel, fénydizájnnal, kiterjesztett és virtuális valóság-élmények tervezésével, divatbemutatókkal és 3D nyomtatással foglalkozik, így vitatható, valóban összezavarodnak-e a kliensek, de ezt majd az ítészek eldöntik. A metaverzumtól különösen tartanak, és úgy érzik, a perrel nem csak magukért, hanem az egész ipar jövőjéért állnak ki.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.