Március folyamán számos új hardvert mutatott be az Apple, köztük olyanokat is, mint a vékonyabb pénztárcájú felhasználókra szabott iPhone 17e és az almás mércével ugyancsak megfizethetőnek mondható MacBook Neo. Ez utóbbiak megjelenése a Rejoy.hu friss elemzése szerint ösztönzőleg hathat a használtcikkek piacára is, az új, olcsóbb modellek nemhogy visszafognák, hanem épp ellenkezőleg, tovább erősíthetik a felújított készülékek iránti keresletet 2026-ban.
A jelenség mögött az az egyszerű logika húzódik, hogy a vásárlók egy jelentős része összehasonlítja az új belépőszintű modelleket a néhány éves, egykori csúcskészülékekkel, és ezekből az összevetésekből sokszor az utóbbiak kerülnek ki győztesként. A Rejoy ügyvezetője, Blaumann Bence szerint ma már egyáltalán nem ritka, hogy ugyanabban az ársávban egy felújított prémium modell jobb teljesítményt nyújt, mint egy frissen bemutatott, de visszafogottabb tudású új eszköz.
Erre jó példa az új iPhone 17e, amely 299 ezer forintos áron az elődhöz képest duplájára növelt, 256 GB-os tárhellyel, gyorsabb chippel és MagSafe-támogatással próbálja megfogni a vásárlókat. Csakhogy ugyanezért az összegért a felújított készülékek között keresgélve már egy 2023-as csúcsmodell, az iPhone 15 Pro Max is elérhető, miközben alternatívaként felbukkan a kompaktabb iPhone 16 vagy a nagyobb kijelzős iPhone 16 Plus is, sok esetben 300 ezer forint alatt. Ezek ráadásul kamerában és videós képességekben is előrébb járnak az új belépőmodellnél.
A fentiek tükrében talán nem meglepő, hogy a Rejoynál jelenleg az iPhone 13 Pro és iPhone 13 Pro Max a legnépszerűbbek a kedvezőbb árú, de még mindig erős készülékek között, míg az alsóbb kategóriában az iPhone 12 alapmodelljei fogynak a legjobban. Az egykor slágernek számító iPhone SE (2020) mára visszaszorult, vagyis láthatóan a nagyobb tudású, de még megfizethető modellek felé tolódik el a kereslet..
Hasonló a helyzet a laptopoknál is. Az új, 279 ezer forintos kezdőáron érkező MacBook Neo egy teljesen új kategóriát nyit az Apple kínálatában, és az iPhone-okból ismert A18-as chipre építve igyekszik belépőszintű alternatívát kínálni. A hétköznapi feladatokra megfelelő lehet, de teljesítményben nem tudja felvenni a versenyt a korábbi, M1 vagy M2 chippel szerelt MacBook Air modellekkel, amelyek komolyabb munkára is alkalmasak.
Ráadásul már bőven találni felújított MacBook Air M1 (2020) modelleket 185-250 ezer forint között, míg a 329 ezer forintos, jobban felszerelt MacBook Neo-változat áráért akár MacBook Air M2 (2022) vagy frissebb, 2023-as Air is hazavihető, ráadásul nagyobb memóriával.
A dráguló alkatrészek és a memóriahiány miatt az olcsó új eszközök korszakának lassan vége szakad, és ebben a környezetben a felújított készülékek piacának szerepe felértékelődik, egyfajta menekülőutat kínálva azoknak, akik nem akarnak lemondani a prémium élményről, de az új modellek árát már túl magasnak tartják.