Hirdetés

Rekordbevétellel zárta 2021-et a Samsung



|

A koreai cég utolsó negyedéves bevételei felülmúltak minden korábbi időszakot, de jó oka volt, hogy a profit terén nem döntöttek csúcsot.

Hirdetés

Közzétette legújabb pénzügyi jelentését a Samsung, ami szerint 2021 utolsó negyedévében 76,57 billió koreai won (ez kb. 20,1 billió forint) bevételre tettek szert, aminél korábban soha nem volt eredményesebb negyedévük. A jelentés az új rekordot elsősorban az okostelefonok, tévék, és háztartási gépek jobb fogyásának tulajdonította, azt pedig, hogy a csúcsot jelentő bevételből kevesebb profit maradt, mint az előző negyedévben (ez egyébként 13,87 billió won), annak, hogy az alkalmazottaiknak bónuszokkal hálálták meg az év végi hajtást.

Hirdetés

2021 egészére vetítve szintén minden korábbi évet túlszárnyalt a Samsung, 279,6 billió won bevételből 51,6 billiót haszonként könyvelhetett el a vállalat. Ami az egyes ágazatokat illeti, a cég egyik hagyományos erősségének számító memóriaágazat kisebb visszaesést mutatott a globális ellátási láncokat érintő problémák és egy enyhe árcsökkenés miatt.

Ezzel szemben viszont a fogyasztói cikkeket, így a mobilokat is magába foglaló részleg növekedést mutatott, amit elsősorban a prémium okostelefonoknak - a hajtható készülékeknek és a Galaxy S szériának - volt köszönhető, de kivették a részüket a tabletek, PC-k, és viselhető okoseszközök is. A Samsung ezen biznisze viszont a behozott bevétel egy jelentős részét a jövőbeli termékek sikerének megalapozására, illetve a kettéhajtható mobilok marketingjére fordította, így csak kisebb mértékű nyereséget (a memóriaágazaténak kb. negyedét) tudott felmutatni.

Hasonlóan kettős a helyzet a kijelzőpanelek terén is, ahol a mobilos képernyőbiznisz jobban teljesített az új mobilmegjelenések miatt, a nagyobb panelek terén viszont romlott a Samsung üzleti teljesítménye, részben az LCD képernyők árcsökkenése, részben a Quantum Dot kijelzők elindításának költségei okán. 2022-re újabb erős évet várnak a koreai gyártónál, egyrészt a magas szerverigények miatt, amik jó forgalmat generálhatnak a memória üzletágnak, ahogy a mobilos részlegtől is a tavalyihoz hasonló folytatásra számítanak. Ezt segíthet megalapozni a Galaxy S22-es széria körüli hype, ami a február 9-én esedékes bemutatót követően alakulhat eladásokká.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.