Hirdetés

Reolink G450 + Solar Panel 2 teszt – a kamera, ami bárhol bevethető



|

Itt aztán tényleg mindent egyben megkapsz: kamera, napelem, 4G-s modem, rögzítés, távoli elérés, sőt, még a rejtőzködő festés sem hiányzik.

Hirdetés

Több biztonsági kamera is megfordult már tesztlaborunkban, ám olyat még nem igazán sikerült kipróbálni, ami teljes csomag: nem szükséges hozzá kábelezés, LAN, sőt, még Wi-Fi sem, a tápellátást is megoldja saját maga és még a rögzítésről is gondoskodik. A Reolink terepszínűre álcázott kamerája mindenre képes, emellett könnyű, felhasználóbarát beüzemelést és jó képminőséget is ígér. Kipróbáltuk, mire képes akcióban az új kamerájuk.

Nem csak egy átfestés

A Reolink nem az első kameráját tervezi és készíti, nagy tapasztalata van a megfigyelőrendszerek terén. A G450-es modellnél úgy alakították a szolgáltatásokat és a hardvert, hogy az kifejezetten a kültéri, vadonban, távoli helyeken való használat során legyen hasznos. Ennek első bizonyítéka, hogy megoldották a PT-vezérlést, vagyis a kamera oldalra 355 fokban képes elfordulni, valamint lefelé és felfelé is mozgatható 140 fokban a lencséje, illetve az infraérzékelői. Ezt a gyártó 360 fokos, all-around nézetnek nevezi, ami a látószöget is ideszámolva meg is állja a helyét.

A G450 természetesen időjárásálló, így IP64-es besorolást kapott, ami viszont hasznos extra, hogy a kamera teljes külső borítása, sőt, az össze kiegészítője is álcázó festést kapott. Ebbe beletartozik a teljes kameratest, a konzolborítás, a 4G antenna, a napelem hátsó része és még ennek a tartókonzolja is. Sőt, a fák esetében praktikus hevederek sem szimplán feketék vagy fehérek, hanem terepszínűek. Az egyedüli kivétel a napelemet és a kamerát összekötő USB Type-C kábel - igazán beszínezhették volna már ezt is.

Hirdetés

A fontosabb portokat, csatlakozásokat mind a kamerán találod, mégpedig a vizet és port kizáró gumikupakok mögött. A G450 képes microSD kártyára rögzíteni, amit a lencse alatti rejtett nyílásba kell behelyezni, továbbá ide kerülhet a nano SIM kártya is. Miután ennek köszönhetően azonnal netre kapcsolódik a kamera, nem lesz szükséged Wi-Fi routerre vagy bármilyen hálózat kiépítésére, a kamera mobilneten érhető el innentől kezdve. A SIM lehet nano méretű és eSIM is. Hogy a vétel még árnyékolt, fás területeken is jó legyen, egy méretes antennát kell csatlakoztatnod, ami természetesen szintén álcázó festést kapott. A kamerán ezen felül egy Type-C töltőportot és egy apró ki/bekapcsoló gombot találsz.

Tekintve, hogy a szabadban fogod használni a G450-et, praktikus, hogy a rögzítőkeret is terepszínű és elrejti a konzolt, valamint a kamera teljes alsó részét is. A napelem 5,8 Watt leadására képes, és a kábeles csatlakozás miatt maximálisan 4 méterre lehet a kamerától.

A vadkameraként is tekinthető G450 mit sem érne, ha a képminősége csapnivaló lenne. Ennek elkerülése végett a Reolink 8 MP-es, 1/3"-os CMOS szenzort alkalmazott, ami 4K-s felbontást biztosít. Ehhez 15 fps sebesség és 90/47 fokos látószög tartozik. A kamera képes H.265-ben rögzíteni, valamint kezeli a fő- és alstreamet is eltérő bitrátákkal és felbontással. A kamerába mikrofon és hangszóró is került, így a mobilappon keresztül a kétirányú hangalapú kommunikáció is megoldott.

Az akkumulátoros működés miatt elkerülhetetlen volt a lencse és a szenzor kiegészítése. Éppen ezért infraérzékelő is került a kamerába, ami alacsony fogyasztású és 0-24 "figyel" 10 méteres távolságig, hogy a kamerát és a videórögzítést csak tényleges mozgás esetén kelljen bekapcsolni az energiatakarékosság érdekében. Ami viszont teljesen hiányzik a kamerából, az a reflektor - éjjeli mozgásérzékelés esetén a szenzorra van bízva, milyen minőségben és zajszint mellett képes rögzíteni a felvételt.

A napelem egy 6000 mAh-s akkumulátort tölt fel napsütés közben, amivel a gyári adatok szerint 1-4 hétig használható "sötétben", de ha csak pár órányi napsütés is van, a lemerüléstől nem kell tartanod. Persze ha inkább folyamatos tápellátást szeretnél, az sem gond, Type-C-n 10 Wattot képes felvenni a kamera.

Vadulásra tervezve

Rögtön az elején szögezzük le, hogy a vadulás alatt nem rongálást értünk, hanem kifejezetten a szabadban történő megfigyelést - ez lehet biztonsági szempont, állatok, nyaraló stb. "szemmel tartása". A beállítás éppen úgy történik, mint a többi Reolink kamera esetében: a magyar nyelvű varázsló lépésről lépésre végigvezet a hardveres beállításokon, mSD- és SIM-kátya behelyezésén, firmware-frissítésen stb. A folyamat gyors és egyszerű, viszont fontos, hogy minden lépést pontosan betarts - például a SIM-kártyás szekciót nem ugorhatod át, ugyanis a Reolink kihagyta az alternatív Wi-Fi modult a kamerából. Véleményünk szerint ez öreg hiba, nem ártott volna ezt az amúgy nem kimondottan drága funkciót meghagyni. Egy ilyen álcázott kamera akár egy nagyobb, Wi-Fi jellel beszórt kertben is hasznos lehetne, így viszont külön SIM-kártyát és mobilnet-előfizetést kell hozzá venned.

Szintén készülj fel arra, hogy bár pár lépésben aktiválni tudod a kamerát, a mSD és a SIM-kártya be- és kivétele különösen nehéz folyamat - tűvel és extrém óvatosan kell eljárnod, körömmel vagy szimplán ujjal esélytelen. Arra is figyelj oda, hogy a SIM-kártyán nem lehet PIN-kód, ezt sajnos nem kezeli a kamera, ami biztonsági hiányosság. A szerelés viszont egyszerű, még gurtnis hevedert is kapsz, amivel könnyedén odafogathatod egy fához a kamerát anélkül, hogy meg kéne fúrnod, csavaroznod az élő fát. Az már kevésbé szívderítő, hogy minden műanyag, a csatok és rögzítőelemek is, ráadásul semmiféle biztonsági megoldás nincsen - ha valaki felnyúl a kameráért, egy mozdulattal viheti is, benne a mSD-re rögzített felvételeinkkel és a nem levédett SIM-kártyánkkal együtt.

A Reolink G450 finomhangolása és működésének beállítása épp úgy történik, mint a többi Reolink kameránál. A menü kissé szimpla és a teszt során lassúnak is találtuk a menüpontok közti lépkedést, de ezt leszámítva megbízható és sokféle opciót megtalálsz benne. Az időzítés mellett képes megkülönböztetni állatot, embert és autót a kamera, az éjjellátó képességeit is megadhatod, a riasztásnál pedig tud a kamera képpel együtt is push-értesítést küldeni. ONVIF-támogatás nincsen, viszont FTP-re tud menteni a kamera és e-mailben is riaszt, ha azt szeretnéd. Az okosotthon-integráció sem maradt el (egy újabb indok, hogy legyen benne Wi-Fi modul), Alexát, Google-t és IFTTT-t is támogat. Van még többfelhasználós mód, adatvédelmi maszk, valamint ha tényleg vadakat szeretnél megfigyelni, az infrát le is tudod kapcsolni.

A képminőséggel nem akadt gondunk, hozta az elvárható minőséget a G450. Lehengerlően éles és részletes eredménynek azért nem mondható és a 15 fps is kevés kicsit gyorsabban mozgó állatok, emberek, tárgyak megfigyelése esetén, de szürkületig szépen kivehető volt minden, amit a kamera "látott". Amin talán még javíthatnának, hogy a nappali színes és éjjeli fekete-fehér mód közti váltás viszonylag lassú volt.

Szintén örültünk volna az optikai zoomnak, de tisztában vagyunk vele, hogy akkor a kamera ára is más lenne. Így viszont a legnagyobb hiányosságnak a Wi-Fi modul elhagyását és a biztonsági rögzítés hiányát tekintjük, lehet, hogy reflektor és a 15 fps-nél nagyobb sebesség sem ártott volna, és az applikáció lehetne kicsit rendezettebb, valamint gyorsabb is.

Amennyiben a mSD kártya mellett a felhőbe is szeretnél menteni, úgy előfizetést kell vásárolnod, ami egy kamera esetén havi 3,26 Euró, igaz, ezért cserébe béta módban használható AI-alapú keresést is kipróbálhatsz videóidban. A Reolink G450 vadkamera ára kompletten 76 499 forint, amiért cserébe a kamerát, a szerelési anyagokat és a napelem panelt is megkapod.

Reolink G450 + Solar Panel 2

Ár: 76 499 Ft
A G450-es modellnél úgy alakították a szolgáltatásokat és a hardvert, hogy az kifejezetten a kültéri, vadonban, távoli helyeken való használat során legyen hasznos.
  • 4K, 8 MP@15 fps videófelvétel, 2 stream
  • H.265 kódolás
  • 90/47 fokos látószög
  • 355/140 fok fordíthatóság (PT)
  • 4G LTE adatkapcsolat, nano SIM és eSIM-támogatás
  • mSD kártyahely
  • infra mozgásérzékelő
  • gépjármű/ember/állat-felismerés
  • kétirányú hangkapcsolat (mikrofon és hangszóró)
  • mail/push értesítések
  • FTP-kezelés
  • Google Asszisztens, Amazon Alexa, IFTTT
  • 6000 mAh beépített akku
  • Type-C port, napelem-panel
  • IP64 védettség
PRO
  • álcázott külső
  • minden adott: napelem, 4G modem, rögzítés
  • 2 stream, állat- és emberfelismerés
Kontra
  • nincsen Wi-Fi modul
  • csak 15 fps
  • minden rögzítő műanyag
  • nincsen reflektor
                        Array
(
    [gameinfo_id] => 9419
    [topic] => 1
    [group] => 14
    [gameinfo_name] => Reolink G450 + Solar Panel 2
    [gameinfo_name_alias] => 
    [gameinfo_platform] => 
    [gameinfo_gamestyle] => 
    [publisher_id] => 0
    [developer_id] => 0
    [manufacturer_id] => 410
    [gameinfo_game_released] => 0
    [gallery_id] => 0
    [gameinfo_description] => 
    [gameinfo_date] => 2026-08-31 10:36:46
    [gameinfo_webpage] => https://reolink.com/hu/product/go-series-g450/
    [gameinfo_tags] => Reolink, biztonsági kamera, megfigyelés, g450, napelem, teszt
    [gameinfo_url] => reolink-g450-solar-panel-2
    [gameinfo_pro] => álcázott külső
minden adott: napelem, 4G modem, rögzítés
2 stream, állat- és emberfelismerés
    [gameinfo_kontra] => nincsen Wi-Fi modul
csak 15 fps
minden rögzítő műanyag
nincsen reflektor
    [gameinfo_data] => 4K, 8 MP@15 fps videófelvétel, 2 stream
H.265 kódolás
90/47 fokos látószög
355/140 fok fordíthatóság (PT)
4G LTE adatkapcsolat, nano SIM és eSIM-támogatás
mSD kártyahely
infra mozgásérzékelő
gépjármű/ember/állat-felismerés
kétirányú hangkapcsolat (mikrofon és hangszóró)
mail/push értesítések
FTP-kezelés
Google Asszisztens, Amazon Alexa, IFTTT
6000 mAh beépített akku
Type-C port, napelem-panel
IP64 védettség
    [gameinfo_gs_rating] => 0
    [gameinfo_pcw_rating_performance] => 8
    [gameinfo_pcw_rating_service] => 7
    [gameinfo_pcw_rating_pricevalue] => 7
    [gameinfo_pcw_rating_display] => 0
    [gameinfo_pcw_rating_materialquality] => 6
    [gameinfo_pcw_rating_extrafunctions] => 7
    [gameinfo_pcw_rating_software] => 8
    [gameinfo_pcw_rating_battery] => 8
    [gameinfo_pcw_rating_look] => 8
    [gameinfo_pcw_awards] => Array
        (
            [0] => 
        )

    [gameinfo_rating_badge] => 
    [gameinfo_price] => 76 499
    [gameinfo_forum_url] => 
    [gameinfo_embed] => 
    [gameinfo_quote] => A G450-es modellnél úgy alakították a szolgáltatásokat és a hardvert, hogy az kifejezetten a kültéri, vadonban, távoli helyeken való használat során legyen hasznos.
    [gameinfo_format] => 
    [gameinfo_pegi] => 
    [gameinfo_pegi_descriptor] => 
    [gameinfo_multiplayer_online] => 
    [gameinfo_multiplayer_offline] => 
    [gameinfo_numofplayers] => 
    [gameinfo_pack] => 
    [gameinfo_language] => 
    [gameinfo_subscription] => 0
    [gameinfo_important] => 0
    [gameinfo_release_date] => 0000-00-00
    [gameinfo_collectors_edition] => 0
    [gameinfo_need_internet] => 0
    [gameinfo_parent] => 
    [gameinfo_cover] => 
    [gameinfo_screenshot1] => 
    [gameinfo_screenshot2] => 
    [gameinfo_screenshot3] => 
    [gameinfo_screenshot4] => 
    [manufacturer] => Array
        (
            [manufacturer_id] => 410
            [manufacturer_name] => Reolink
            [manufacturer_url] => 
            [manufacturer_link] => https://reolink.com
            [link] => /gyarto/
        )

    [link] => /termekinfo/reolink-g450-solar-panel-2-9419.html
    [gameinfo_pro_list] => Array
        (
            [0] => álcázott külső
            [1] => minden adott: napelem, 4G modem, rögzítés
            [2] => 2 stream, állat- és emberfelismerés
        )

    [gameinfo_kontra_list] => Array
        (
            [0] => nincsen Wi-Fi modul
            [1] => csak 15 fps
            [2] => minden rögzítő műanyag
            [3] => nincsen reflektor
        )

    [gameinfo_pcw_rating] => 7.4
)
1
                        
  • Teljesítmény:

    8

  • Ár/Érték:

    7

  • Anyagminőség:

    6

  • Extra funkciók:

    7

  • Szoftver:

    8

  • Akkumulátor:

    8

  • Kinézet:

    8

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.