Hirdetés

Samsung Galaxy Watch5 Pro teszt – ilyen egy jó okosóra, amiből kiölték a legszerethetőbb részét



|

Régóta várt fejlesztéseket hozott a legújabb csúcsgalaxy okosóra, de olyat is elvettek, aminek hiánya bizony fájdalmas.

Hirdetés

Egyszer, sőt, nem is csak egyszer, hanem többször is temették már a nagyon okos karórákat, de aztán valahogy mégis volt rájuk kereslet, és miután a kezdeti lelkesedés is csillapodott és lemorzsolódtak azok, akik félvállról vették a kategóriát, az Apple, a Samsung, a Garmin, a Google és a Huawei nekiálltak végre tényleg használható okosórákat gyártani. És itt nem a fitneszkarperecekről beszélünk.

Az Apple viszonylag zárt azáltal (is), hogy csak iPhone-nal működik, emellett főként a prémium szegmenst célozza, a Garmin a sportot helyezi előtérbe, a Huawei pedig saját OS-sel igyekszik bizonyítani, hogy az ő megoldása a legjobb. Aztán itt van a Samsung, aki végleg felhagyott a saját Tizen OS-ével és tavaly váltott a Google Wear OS rendszerére, amelyre One UI kezelőfelületét húzta rá. Az áttérés nem volt teljesen zökkenőmentes, de olyan aprók voltak a bosszúságok, hogy azokat frissítésekkel lehetett orvosolni és panaszkodni igazán nincsen okunk.

Hirdetés

A Google-támogatással megérkezett egy halom telepíthető applikáció, velük rengeteg funkció,

már csak annyi kellett a Samsungtól, hogy készítsen jó órákat.

2022-ben több, drasztikus változást is eszközölt a cég a Galaxy okosórák világában, mi pedig a csúcsragadozóra, a Galaxy Watch5 Próra csaptunk le, hogy megnézzük, hol tart most az androidos világhoz kapcsolódó okosórák krémje.

Akkor ez most előre-, vagy hátralépés?

A Watch5 Pro elődjének talán a Watch4 Classic tekinthető, ám ettől sok mindenben különbözik. A 45 mm átmérőjű óra legszembetűnőbb újdonsága, hogy elhagyta a forgatható lünettát, vagyis keretet. Ha nagyon szubjektív lenne jelen teszt, itt abba is hagyhatnám, mert ez volt az a bizonyos extra a Galaxy órákban, amit olyan nagyon megszerettem és előszeretettel használtam is. Nos, a Watch5 széria egyetlen tagjánál sincsen ilyen, a Watch5 Pro ezzel szemben virtuálisan kínálja a forgatható lünettát. Ehhez a megemelt keret mentén kell mozgatnod az ujjadat, és akkor a szoftver úgy viselkedik, mintha a lünettát tekernéd, csakhogy ezzel több gond is van. Az ujjbegyed a keret miatt garantáltan beljebb lesz, ezáltal hozzáér a kijelzőhöz, amit maszatolni fogsz, ráadásul ha csak egy picit is beljebb lóg az ujjad, azt már máshogy érzékeli az óra - egyetlen rossz mozdulat, egy milliméter tévedés és teljesen elveszel a menü valamely véletlenszerű bugyrában.

A gyászból felállva nézzük tovább, mi változott. Az elmúlt generációkhoz képest a Pro modell végre jelentősen nagyobb akkumulátort, 590 mAh-s példányt kapott, amire égetően nagy szükség volt az elődök igen rossz üzemideje miatt. Itt van még a titán készülékház és a zafírüveg kijelzőborítás is. Ezen két extra prémium érzetet biztosít, tényleg nagyon ellenállóvá teszi az órát és el is várható egy ilyen topligás kütyütől. Érdekes módon az Exynos W920 SoC maradt, amihez 16 GB tárhely és 1,5 GB RAM kapcsolódik. Van még Wi-Fi, opcionálisan LTE modem, 10 wattos Qi-töltés, NFC, hangszóró és mikrofon, 1,4"-os Super AMOLED 450×450 kijelző - amiket már az előző generációnál is megkaptunk.

Új fejlesztés a szíj, amit szokni kell. A csat mágneses, a méretet pedig elég egyszer beállítani - utána a le- és felvétel 1-2 másodperces mozdulat csupán. A szilikonszíj tapintása kellemes, de jó tudni, hogy nem 22, hanem 20 mm-es csupán, és a dobozban másik szíj (például bőr) nem lapul, csak egy Type-C csatlakozású Qi-töltő (töltőfej nélkül).

A szenzorok sem változtak: az óra a pulzust, vérnyomást, véroxigénszintet, EKG-t, testösszetételt (ami valójában bioelektromos ellenállás-analízis) képes mérni, illetve már a bőrhőmérsékletet is meghatározza. A pulzus egészen pontos, ahogy a lépések, futás, távolságmérés is megbízható - ez tesztünkön ismét bebizonyosodott. A Galaxy Watch5 Pro ügyesen felismerte a mozgást, legyen az séta vagy éppen futás.

 

A szoftver nem sokat változott, de ez nem is gond. A Wear OS 3.5 és One UI Watch 4.5 kiválóan működnek együtt, a navigáció gyors, a beállítások részletesek, a menüben könnyen megtalálható minden és a legtöbb rész testre is szabható. Az Android-integráció kiváló, a Samsung applikációk pedig gondoskodnak minden fontos egészségügyi mérésről, biztonsági mentésről stb.

A funkciók között köszönthetjük a Visszanavigálót, ami térképen visszakísér a kiindulási pontra automatikusan. Az egészségügyi funkcióknál a testanalízis izgalmas lehet sokak számára: a leírás szerint meghatározza a testzsírszázalékodat és a vázizomzat súlyát, valójában azonban pontosnak ez semmiképp sem nevezhető, mert például az eredmény nagyban függ attól is, éppen mennyi vizet ittál.

A Galaxy órák a horkolást is képesek érzékelni az alváskövetés során, méghozzá a töltőn a fejünknél pihenő telefon segítségével. A telefon+óra páros ha horkolást érzékel, rögzíti is a hangot, amit másnap reggel vissza is hallgathatsz - parádés családi szórakozás, csak ajánlani tudom!

Összegzés

A Galaxy Watch5 Pro nagyon fontos lépést tett a hosszabb üzemidő irányába: az óra nem kényelmetlen, nem vastag és nem is nehéz, viszont 2 napig vígan használható töltés nélkül. A 3. nap már úgy sem jön össze, ha keveset használod beszélgetésre és nem is futsz naponta órákat aktív GPS-szel. Mindez úgy értendő, hogy a kijelző nincsen folyamatosan bekapcsolva, de például a pulzusfigyelés állandó.

A zafírüveg és a titán váz szintén fontos és hasznos előrelépés, az óra igen strapabíró lett. Úgyszintén telitalálat a szoftver: a Google Wear OS szuper alapot biztosít, amire kiválóan ültette rá a Samsung a saját kezelőfelületét és funkcióit. És ha már szolgáltatások, akkor túl sok újat nem fogsz kapni, de persze minden kicsit pontosabb, ügyesebb lett - ám fontos megjegyeznünk, hogy néhány funkció (például a vérnyomásmérés és az EKG) csak akkor vethető be, ha Galaxy telefonod van.

A vízállóság maradt, a telepíthető appok sok extrát biztosítanak, az óraszámlapok száma pedig közelít a végtelenhez. A szíjat is kiemelhetjük, mint érdekes újdonság; bár a csattal elsőre bizalmatlanok voltunk, ám a mindennapos használat során bebizonyosodott, hogy könnyedén kezelhető és stabilan tart. Csak remélni tudjuk, hogy ez a mágnes még 2-3 év múlva is ilyen kiválóan rögzít majd.

A Samsung Watch5 Pro fontos területen (üzemidőben) tudott fejlődni, aminek őszintén lehet örülni és az is tény, hogy szoftveresen nem igazán van másik, hasonló tudású, androidos mobilra kapcsolódó okosóra jelenleg. Ugyanakkor az üzemidő még mindig lehetne jobb, a kijelző és az SoC nem változott, az ár továbbra is igen magas, de ami a legfájóbb, hogy végleg el kell búcsúznunk a mechanikusan forgatható lünettától - vagyis a Samsung Galaxy órák egyik legszerethetőbb funkciójától. Ennek fényében talán nem is meglepő, hogy a Watch4 Classicra felhívom a figyelmet, amin még megtalálható ez és bár az üzemidő rosszabb, szoftveresen nincsen lemaradva a tavalyi csúcsmodell - miközben jelentősen, kb. 60 ezer forinttal olcsóbb.

Samsung Galaxy Watch5 Pro

Ár: 204 900 Ft
A Samsung Watch5 Pro fontos területen (üzemidőben) tudott fejlődni, aminek őszintén lehet örülni és az is tény, hogy szoftveresen nem igazán van másik, hasonlóan ekkora tudású, androidos mobilra kapcsolódó okosóra jelenleg.
  • 1,4” AMOLED érintőkijelző
  • 16 GB tárhely
  • zafírüveg védelem, titán váz
  • 90+ sportág támogatása
  • Wi-Fi, GPS, BT, NFC, IP68 (opcionális LTE)
  • Wear OS + One UI rendszer
  • 590 mAh akku
  • 10 W vezeték nélküli töltés, 2-2,5 nap üzemidő
  • 45,4×45,4×10,5 mm, 46,5 g
PRO
  • elegáns és strapabíró
  • javított üzemidő
  • kiváló szoftveres funkciók
Kontra
  • eltűnt a mechanikus lünetta
  • még mindig csak közepes üzemidő
  • néhány funkció csak Galaxy mobillal érhető el
                        Array
(
    [gameinfo_id] => 8048
    [topic] => 1
    [group] => 15
    [gameinfo_name] => Samsung Galaxy Watch5 Pro
    [gameinfo_name_alias] => 
    [gameinfo_platform] => 
    [gameinfo_gamestyle] => 
    [publisher_id] => 0
    [developer_id] => 0
    [manufacturer_id] => 7
    [gameinfo_game_released] => 0
    [gallery_id] => 0
    [gameinfo_description] => 
    [gameinfo_date] => 2022-10-05 13:39:25
    [gameinfo_webpage] => https://www.samsung.com/hu/watches/galaxy-watch/galaxy-watch5-pro-black-titanium-bluetooth-sm-r920nz
    [gameinfo_tags] => samsung, galaxy, watch, óra, okosóra, google, wearos, teszt
    [gameinfo_url] => samsung-galaxy-watch5-pro
    [gameinfo_pro] => elegáns és strapabíró
javított üzemidő
kiváló szoftveres funkciók
    [gameinfo_kontra] => eltűnt a mechanikus lünetta
még mindig csak közepes üzemidő
néhány funkció csak Galaxy mobillal érhető el
    [gameinfo_data] => 1,4” AMOLED érintőkijelző
16 GB tárhely
zafírüveg védelem, titán váz
90+ sportág támogatása
Wi-Fi, GPS, BT, NFC, IP68 (opcionális LTE)
Wear OS + One UI rendszer
590 mAh akku
10 W vezeték nélküli töltés, 2-2,5 nap üzemidő
45,4×45,4×10,5 mm, 46,5 g
    [gameinfo_gs_rating] => 0
    [gameinfo_pcw_rating_performance] => 9
    [gameinfo_pcw_rating_service] => 9
    [gameinfo_pcw_rating_pricevalue] => 7
    [gameinfo_pcw_rating_display] => 9
    [gameinfo_pcw_rating_materialquality] => 9
    [gameinfo_pcw_rating_extrafunctions] => 9
    [gameinfo_pcw_rating_software] => 9
    [gameinfo_pcw_rating_battery] => 8
    [gameinfo_pcw_rating_look] => 8
    [gameinfo_pcw_awards] => Array
        (
            [0] => 
        )

    [gameinfo_price] => 204 900
    [gameinfo_forum_url] => 
    [gameinfo_embed] => 
    [gameinfo_quote] => A Samsung Watch5 Pro fontos területen (üzemidőben) tudott fejlődni, aminek őszintén lehet örülni és az is tény, hogy szoftveresen nem igazán van másik, hasonlóan ekkora tudású, androidos mobilra kapcsolódó okosóra jelenleg.
    [gameinfo_format] => 
    [gameinfo_pegi] => 
    [gameinfo_pegi_descriptor] => 
    [gameinfo_multiplayer_online] => 
    [gameinfo_multiplayer_offline] => 
    [gameinfo_numofplayers] => 
    [gameinfo_pack] => 
    [gameinfo_language] => 
    [gameinfo_subscription] => 0
    [gameinfo_important] => 0
    [gameinfo_release_date] => 0000-00-00
    [gameinfo_collectors_edition] => 0
    [gameinfo_need_internet] => 0
    [gameinfo_cover] => 
    [gameinfo_screenshot1] => 
    [gameinfo_screenshot2] => 
    [gameinfo_screenshot3] => 
    [gameinfo_screenshot4] => 
    [manufacturer] => Array
        (
            [manufacturer_id] => 7
            [manufacturer_name] => Samsung
            [manufacturer_url] => samsung
            [manufacturer_link] => http://www.samsung.com
            [link] => /gyarto/samsung
        )

    [link] => /termekinfo/samsung-galaxy-watch5-pro-8048.html
    [gameinfo_pro_list] => Array
        (
            [0] => elegáns és strapabíró
            [1] => javított üzemidő
            [2] => kiváló szoftveres funkciók
        )

    [gameinfo_kontra_list] => Array
        (
            [0] => eltűnt a mechanikus lünetta
            [1] => még mindig csak közepes üzemidő
            [2] => néhány funkció csak Galaxy mobillal érhető el
        )

    [gameinfo_pcw_rating] => 8.6
)
1
                        
  • Teljesítmény:

    9

  • Ár/Érték:

    7

  • Anyagminőség:

    9

  • Extra funkciók:

    9

  • Kijelző:

    9

  • Szoftver:

    9

  • Akkumulátor:

    8

  • Kinézet:

    8

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.