Hirdetés

Samsung Galaxy Z Flip3 teszt – eljött hát a hajtogatós mobilok ideje?



|

Masszív, kézre áll, ha kell, kicsi, ha kell, nagy és még menőn is néz ki a kettéhajtható Z Flip3, ami határozott fejlődést mutat elődeihez képest - de vajon elég az áttöréshez?

Hirdetés

Pár éve óriási szenzáció volt, amikor néhány gyártó hajlítható, majd összecsukható kijelzőt szerelt mobiltelefonjába. Ezek persze még prototípusok voltak, ugyanis nem csupán a kijelző hajlékonnyá tétele okozott komoly fejtörést, a mechanika megtervezése, valamint a belső komponensek elrendezése is roppant bonyolulttá vált.

És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy vajon van-e értelme összecsukható okostelefonban gondolkodni. Utóbbira a Samsung egy határozott igennel felelt, és olyannyira komolyan gondolja döntését, hogy már 2021-ben ismét újabb hajtogatható telefonokkal jelentkezett, amelyekről még azt is bátorkodott kijelenteni, hogy ez az új mainstream a mobilok világában. A Z Flip3-mal jártunk utána, hogy vajon mi is képesek vagyunk-e úgy látni ezt az új formátumot, ahogyan a Samsung, és hogy mostanra meddig tudott fejlődni a hajtogatós mobil.

Hirdetés

Törékeny, mégis masszív

Már az elején be kell vallanom, hogy szkeptikusan fogadtam az első Galaxy Fold telefont is, de nem azért, mert konzervatív vagyok és nem szeretem az újdonságokat (sőt!), hanem az összehajtott készülék vastagsága, a mechanika kiforratlansága és a széthajtott kijelzőn látható hajtásvonal miatt. Mindezt csak megerősítette a tény, hogy sok app egyszerűen nem tudott mit kezdeni a szokatlanul széles kijelzőformátummal.

Mégis, amikor a Galaxy Z Flip3-at először kézbe vettem, kellemes csalódás ért: az apró, szinte négyszögletes készülék roppant masszív, nem egy törékeny ékszerdoboz érzetét kelti. Az elődjénél jelentősen nagyobb, 1,9 colos, 260×512 pixeles, ráadásul immáron színes kijelző is nagyon jó előrelépés, főleg azért, mert a Samsung megoldotta a Widget-kezelést, így sok-sok információt itt is el tudunk olvasni, nem kell ezért kinyitnunk a telefont. Pedig a mechanika is robosztusabb lett, a gyártó állítása szerint legalább 200 ezer hajtásig gond sem lesz vele, és az az igazság, hogy ki-behajtásnál ez a masszivitás érződik is.

Ez egyrészt nagyszerű, másrészt sajnos el kell mondanunk, hogy a Motorola Razrhez hasonlóan kényelmesen, egy ujjal és egyetlen mozdulattal kinyitni nem igazán lehet a Z Flip3-at. Szintén fontos előrelépés azonban a vízállóság, ami kapóra jöhet és el is várható egy ilyen prémium (árazású) telefonnál. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a port is jól tűri a Flip3: ha a por bekerül a mechanikába, vagy akár a képernyőfólia alá, az komoly gondokat tud okozni.

Természetesen kihajtva lehet teljes értékű okostelefonként használni a Flip3-at, amely így keskeny és vékony is, ám igen hosszú: 72,2×166 mm. Szerencsére a masszivitásából így sem veszít, jól kézben tartható és viszonylag könnyű (183 g). A kijelző 120 Hz-es és AMOLED, amelyhez 6,7 col képátló és 1080×2640-es felbontás társul. A fényerő is szuper, természetesen van HDR10+ támogatás a kávák pedig nem sokkal vastagabbak egy átlagos telefonénál. A műanyag kijelzővédőn is jól látszik, hogy kinyitva hol a zsanér, itt ugyanis megmarad egy keresztcsík. Ez bizony zavaró és jól érezhető ujjal is, de pár napos használat után azon kaptam magam, hogy megszoktam - persze ez még nem jelenti azt, hogy tetszik a dolog és nem tartom többé gondnak.

Csúcstelefon félbehajtva

A Z Flip3-ba természetesen felsőkategóriás belső került, amit jól mutat az SoC-választás is: ez egy Snapdragon 888, az egyik leggyorsabb jelenleg a piacon. Ehhez csatlakozik a 8 GB RAM és a 128 vagy 256 GB tárhely. A kombináció ideális, de jobb tudni, hogy mSD kártyával nem bővíthető a kapacitás. Szintén nem kell nélkülöznünk a hálózatos résznél: Wi-Fi 6, NFC, BT5.1, teljes 5G, többféle GPS. A szenzorok között az arcfelismerés és az oldalsó ujjlenyomat-olvasó is megtalálható. Jack nincsen, ahogy töltő sem került a dobozba, viszont a Z Flip3 hangja meglepően jó és erőteljes.

A kamerarész leginkább átlagosnak tekinthető: a főkamera és az ultraszéles látószögű kamera egyaránt 12 MP-es, amelyek közül az előbbi OIS-t is kapott. Belső szelfikamera is van, méghozzá normál csepp-kialakítással, valamint érdekesség - és abszolút logikus döntés -, hogy az összecsukott telefont is rá tudod bírni szelfizésre, amikoris a kamera képét a kis kijelzőn láthatod.

A töltést és akkumulátort a végére hagytuk - ahogy sajnos a Samsung is. A 3300 mAh-s akkumulátorral azért 1 napot végig lehet csinálni, ezzel gond nem lesz, viszont a 15 wattos "gyors" töltés nagyon gyenge, a 9 wattos Qi-töltés pedig szintén kevés ma már egy ilyen drága telefonnál.

Verdikt

Nagyon trendi és vonzó lett a Z Flip3 - akárcsak elődei is. A többféle szín és a nagyobb előlapi kijelző mind vonzók, ám a 400 ezer forintos indulóár még a manapság elszállt árak mellett is nagyon magas. Amiben a legtöbbet kellett fejlődnie a Flipnek, abban sikerült: a készülék masszív, az újfajta alumínium és a Gorilla Glass Victus mind kiváló védelmet nyújtanak, a zsanérmegoldás is tetszetős és elhihető róla, hogy sokáig bírja a strapát. A belső kijelző újfajta, karcra kevésbé érzékeny bevonata már nem ennyire jó, a középső csíktól pedig továbbra sem szabadultunk meg. A portól továbbra is védeni kell a telefont, viszont a vízállóság megérkezett, ami ebben a kategóriában elvárható ma már.

A Snapdragon 888 igazán üdítő és kiváló sebességet nyújt, ám méréseink során azt tapasztaltuk, hogy a többi "hagyományos kialakítású" 888-as mobilnál jelentősen szerényebb teljesítményt nyújt a Z Flip3. Hogy ez a melegedés kordában tartása miatt van-e, nem tudjuk, az is lehet, hogy később firmware-frissítéssel javítanak még a tempón, de az tény, hogy a tesztek során egyáltalán nem forrósodott a készülék. A kamerák szépen teszik a dolgukat, a mögöttük lévő szoftver is kiváló, ám - főleg rossz fényviszonyok mellett - olyan minőséget, mint egy S21/Ultra esetében, ne várjunk a Z Flip3-tól. A töltés teljes csalódás az új modellnél: lassú és elavult, ráadásul az akkumulátor sem különösebben nagy - ennél ma már egy középkategóriás mobil is sokkal többre képes.

A szoftverről még nem szóltunk, pedig a különleges formátum miatt kiemelten fontos, hogyan képesek a mérnökök hasznosítani a rendhagyó hardvert. A One UI igazán nagyszerű a Z Flip3-on, ugyanis felismeri még azt is, ha 90 fokban nyitjuk csak ki telefonunkat, így például a YouTube vagy a kamera app alatt képes kettéosztani a kijelzőt, ami ötletes és hasznos kezelést tesz lehetővé. Szintén szuper a külső kijelző widget-kezelése, ahogy az értesítések megjelenítése is. Érdekes adalék, hogy a Flip3-at olyannyira átlagos mobilnak szánja a Samsung, hogy még a DeX-támogatást is kihagyta belőle, holott hardveresen ehhez minden adott.

A Galaxy Z Flip3 az eddigi legérettebb hajtogatható kijelzős okostelefon, ami a tesztlaborunkban megfordult. Masszív, vízálló, jó kézben tartani és elhihető, hogy sokáig állja majd a mindennapos használatot. Sebességére, fotós képességeire nem lehet különösebb panasz - az elvárhatót hozza és nála jobbat csak a csúcsligában találni a hagyományos modellek között. A Z Flip3 jól mutatja, hogy lassan ráérez a Samsung arra, milyen is a nagyon jó hajtogatható telefon, bár még pár hiányossággal találkoztunk. Most leginkább az árán kéne sokat dolgozni, hogy valóban elérhető alternatíva legyen azon felhasználók számára, akik szeretnének valami új, izgalmas és figyelemfelkeltő mobiltelefont.

Samsung Galaxy Z Flip3 5G

Ár: 400 000 Ft
A Galaxy Z Flip3 az eddigi legérettebb hajtogatható kijelző okostelefon, ami a tesztlaborunkban megfordult, de nem tökéletes.
PRO
  • masszív
  • vízálló
  • hasznos külső kijelző
  • hajtogatható
  • Snapdragon 888
Kontra
  • a portól védeni kell
  • középső csík látszik a kijelzőn
  • lassabb, mint a többi 888-as készülék
  • lassú töltés
  • drága
                        Array
(
    [gameinfo_id] => 7558
    [topic] => 1
    [group] => 19
    [gameinfo_name] => Samsung Galaxy Z Flip3 5G
    [gameinfo_name_alias] => 
    [gameinfo_platform] => 
    [gameinfo_gamestyle] => 
    [publisher_id] => 0
    [developer_id] => 0
    [manufacturer_id] => 7
    [gameinfo_game_released] => 0
    [gallery_id] => 0
    [gameinfo_description] => 
    [gameinfo_date] => 2021-08-19 15:36:12
    [gameinfo_webpage] => https://www.samsung.com/hu/smartphones/galaxy-z-flip3-5g/buy/
    [gameinfo_tags] => Samsung, Galaxy, Flip, Flip3, mobil, okostelefon, teszt, hajtogatható
    [gameinfo_url] => samsung-galaxy-z-flip3-5g
    [gameinfo_pro] => masszív
vízálló
hasznos külső kijelző
hajtogatható
Snapdragon 888
    [gameinfo_kontra] => a portól védeni kell
középső csík látszik a kijelzőn
lassabb, mint a többi 888-as készülék
lassú töltés
drága
    [gameinfo_data] => 
    [gameinfo_gs_rating] => 0
    [gameinfo_pcw_rating_performance] => 8
    [gameinfo_pcw_rating_service] => 9
    [gameinfo_pcw_rating_pricevalue] => 7
    [gameinfo_pcw_rating_display] => 9
    [gameinfo_pcw_rating_materialquality] => 9
    [gameinfo_pcw_rating_extrafunctions] => 9
    [gameinfo_pcw_rating_software] => 9
    [gameinfo_pcw_rating_battery] => 6
    [gameinfo_pcw_rating_look] => 9
    [gameinfo_pcw_awards] => Array
        (
            [0] => 3
            [1] => 6
        )

    [gameinfo_price] => 400 000
    [gameinfo_forum_url] => 
    [gameinfo_embed] => 
    [gameinfo_quote] => A Galaxy Z Flip3 az eddigi legérettebb hajtogatható kijelző okostelefon, ami a tesztlaborunkban megfordult, de nem tökéletes.
    [gameinfo_format] => 
    [gameinfo_pegi] => 
    [gameinfo_pegi_descriptor] => 
    [gameinfo_multiplayer_online] => 
    [gameinfo_multiplayer_offline] => 
    [gameinfo_numofplayers] => 
    [gameinfo_pack] => 
    [gameinfo_language] => 
    [gameinfo_subscription] => 0
    [gameinfo_important] => 0
    [gameinfo_release_date] => 0000-00-00
    [gameinfo_collectors_edition] => 0
    [gameinfo_need_internet] => 0
    [gameinfo_cover] => 
    [gameinfo_screenshot1] => 
    [gameinfo_screenshot2] => 
    [gameinfo_screenshot3] => 
    [gameinfo_screenshot4] => 
    [manufacturer] => Array
        (
            [manufacturer_id] => 7
            [manufacturer_name] => Samsung
            [manufacturer_url] => samsung
            [manufacturer_link] => http://www.samsung.com
            [link] => /gyarto/samsung
        )

    [link] => /termekinfo/samsung-galaxy-z-flip3-5g-7558.html
    [gameinfo_pro_list] => Array
        (
            [0] => masszív
            [1] => vízálló
            [2] => hasznos külső kijelző
            [3] => hajtogatható
            [4] => Snapdragon 888
        )

    [gameinfo_kontra_list] => Array
        (
            [0] => a portól védeni kell
            [1] => középső csík látszik a kijelzőn
            [2] => lassabb, mint a többi 888-as készülék
            [3] => lassú töltés
            [4] => drága
        )

    [gameinfo_pcw_rating] => 8.3
)
1
                        
  • Teljesítmény:

    8

  • Ár/Érték:

    7

  • Anyagminőség:

    9

  • Extra funkciók:

    9

  • Kijelző:

    9

  • Szoftver:

    9

  • Akkumulátor:

    6

  • Kinézet:

    9

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.