A Samsung bejelentette, hogy 2026 júliusában megszünteti a Samsung Messages alkalmazást, ennél pontosabb időpontot pedig majd később magában az appban fogják elmondani, de a vállalat már most arra kéri a felhasználókat, hogy álljanak át a Google Messages használatára.
A Samsung Messages megszűnése után az alkalmazással már nem lehet normál üzeneteket küldeni, csak segélyhívó szolgáltatásoknak és vészhelyzeti kapcsolatoknak. Emellett az appot többé nem lehet majd letölteni a Galaxy Store-ból sem.
A változás nem érinti az Android 11-et vagy annál régebbi rendszert futtató készülékeket, így ezeken továbbra is működni fog a Samsung saját üzenetküldője. A modernebb Galaxy telefonokon viszont végleg a Google Messages lesz az ajánlott és támogatott megoldás.
A Samsung szerint a Google alkalmazása több előnnyel indul, mint mondjuk az AI-alapú csalásfelismerés, a spam-szűrés, az RCS üzenetküldés, az új mesterséges intelligenciás funkciók és az, hogy egyszerre több eszközön is használható.
Ha nem lenne meg, akkor az RCS lényegében az SMS modernebb utódja, lehet vele képeket, videókat, nagyobb fájlokat küldeni, látszik, ha a másik gépel, és azt is, ha elolvasta az üzenetet.
Lesz azonban néhány kellemetlen mellékhatás is. A 2022 előtti Samsung telefonoknál átmenetileg megszakadhatnak a meglévő RCS-beszélgetések, amíg mindkét fél át nem vált a Google alkalmazására.
A legnagyobb vesztesek valószínűleg azok lesznek, akik még régebbi, Tizen operációs rendszert futtató Samsung okosórát használnak. Ezek az órák nem támogatják a Google Messages teljes funkcionalitását, így a jövőben már nem fogják tudni megjeleníteni a teljes üzenetelőzményeiket. Az új üzeneteket továbbra is el lehet majd olvasni és meg lehet válaszolni, de a teljes beszélgetés nem lesz látható.