Rossz hírrel szembesültek az európai iPhone- és iPad-tulajdonosok, ugyanis az Apple bejelentette, hogy az új, mesterséges intelligenciával felturbózott Siri nem válik elérhetővé az Európai Unióban az iOS 27 és az iPadOS 27 megjelenésével. Sőt, jelenleg azt sem tudni, mikor debütálhat egyáltalán a régióban. A vállalat szerint a probléma gyökere az Európai Unió digitális piacokról szóló rendelete, vagyis a Digital Markets Act (DMA), amely az Apple álláspontja szerint olyan követelményeket támaszt a mesterséges intelligenciával működő asszisztensekkel szemben, amelyek veszélyeztethetik a felhasználók adatvédelmét és biztonságát.
Craig Federighi, az Apple szoftverfejlesztésért felelős alelnöke közleményben hangsúlyozta, hogy a vállalat továbbra is szeretné elhozni a Siri AI-t az európai felhasználóknak, jelenleg azonban nincs konkrét menetrend vagy időpont erre vonatkozóan. Elmondása szerint az Apple folytatja az egyeztetéseket az uniós hatóságokkal, de egyelőre nem sikerült olyan megoldást találni, amely mindkét fél számára elfogadható lenne.
A helyzet nemcsak a végfelhasználókat érinti. Az EU-ban működő fejlesztők sem férhetnek hozzá az új Siri AI funkciókhoz az iOS és iPadOS béta verzióiban, így alkalmazásaikban sem tudják tesztelni vagy integrálni azokat.
A vállalat emellett egy másik fontos bejelentést is tett, mely szerint az új Siri AI és az Apple Intelligence funkciócsomag egyáltalán nem lesz elérhető Kínában sem. Az Apple szerint ott a helyi szabályozási követelmények jelentik az akadályt, és jelenleg ezen a területen is további egyeztetések zajlanak.
Az Apple úgy látja, hogy a DMA előírásai gyakorlatilag korlátlan hozzáférést követelnének meg a készülékekhez bármely mesterséges intelligencia-rendszer számára, ráadásul olyan jogosultságokkal, amelyek lehetővé tennék az önálló működést a felhasználó folyamatos ellenőrzése nélkül. A vállalat szerint ez ellentétes lenne azzal az adatvédelmi szemlélettel, amelyre az Apple ökoszisztémája épül.
A konfliktus feloldására a cég egy úgynevezett Trusted System Agent megoldást javasolt. Ez lényegében egy közvetítő réteg lenne az operációs rendszer és a külső mesterséges intelligenciák között, amely lehetővé tenné, hogy más AI-asszisztensek is hasonló képességeket kapjanak, mint a Siri, anélkül hogy közvetlenül hozzáférnének minden rendszerfunkcióhoz. Az Apple szerint egy 18 hónapos bevezetési tervet is felvázoltak az Európai Bizottságnak, de a javaslatokat végül nem fogadták el.
Érdekesség, hogy a tiltás jelenleg nem minden Apple-platformot érint. Az európai felhasználók a vállalat tájékoztatása szerint továbbra is hozzáférhetnek az új Siri képességeihez macOS 27 alatt, valamint a watchOS 27 és a visionOS 27 rendszereken. A korlátozás kizárólag az iPhone-okat és iPadeket érinti.
A döntéssel újabb fejezetet nyílt az Apple és az Európai Unió közötti egyre élesebb szabályozási viták sorában. Miközben a vállalat az adatvédelemre hivatkozik, az uniós hatóságok szerint a DMA célja a verseny erősítése és a nagy technológiai szereplők piaci dominanciájának korlátozása. A végeredmény egyelőre az, hogy az európai felhasználók éppen azokon az eszközökön maradnak le az Apple egyik legfontosabb új fejlesztéséről, amelyeken a legtöbben használják a Sirit. Hogy ez hónapokig vagy akár évekig tartó késést jelent-e, azt jelenleg maga az Apple sem tudja megmondani.