Hirdetés

Soha nem zuhant még ekkorát az okostelefon-piac és ez még csak a kezdet



|

Egy év alatt 22 százalékkal csökkentek a kiszállítások. A Samsung és az Apple is kevesebb készüléket szállított, de ők azért boldogok lehetnek.

Hirdetés

Megérkezett az a visszaesés, amitől egyébként hónapok óta tart a mobilipar. Az IDC előzetes adatai szerint 2026 harmadik negyedévében világszerte 255,3 millió új okostelefont szállítottak ki, szemben az egy évvel korábbi 327,3 millióval.

A 72 milliós különbség 22 százalékos zuhanást jelent, ami a kutatócég szerint az eddigi legnagyobb éves visszaesés bármely negyedévet tekintve.

Nabila Popal, az IDC kutatási igazgatója szerint a memóriaköltségek tavaly óta nagyjából 350 százalékkal emelkedtek, és tovább drágulnak, de az brutális visszaesés okaival valószínűleg mindenki tisztában van. A mobilpiacot fenyegető következményekről korábban írtunk már, de a mostani adatok elég egyértelműen megmutatják, hogy mekkora is a baj.

Hirdetés

A gyártók rangsorát továbbra is a Samsung vezeti, de az Apple már csak félmillió készülékkel marad el mögötte. Mindkét vállalat kiszállításai csökkentek, és bár kevesebbel, mint a versenytársaké, de mivel közben a piac is zsugorodott, a fölényük is nőtt.

Az IDC szerint a nagy méret, a biztosabb alkatrészellátás és az erős prémiumkínálat most komoly előnyt jelent és emiatt az olcsóbb telefonokra építő márkáknak nehezebb dolguk van.

Gyártó Kiszállítás Piaci részesedés Éves változás
Samsung 57,8 millió 22,6% −5,8%
Apple 57,3 millió 22,4% −4,0%
Xiaomi 30,7 millió 12,0% −29,2%
OPPO 25,6 millió 10,0% −34,5%
vivo 19,1 millió 7,5% −31,5%

Az előrejelzés sem vidám, szerintük a nehézségek 2027-ben is korlátozzák a növekedést, érdemi talpra állás pedig legkorábban 2028-ban jöhet. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.