Az okostelefon-piacot a korábban vártnál is súlyosabban érintheti a globális memóriachip-hiány 2026-ban az International Data Corporation (IDC) friss adatai szerint. Míg a vállalat tavaly novemberben még 0,9 és 5,2 százalék közötti visszaeséssel számolt, legújabb, Worldwide Quarterly Mobile Phone Tracker jelentése már 12,9 százalékos globális csökkenést vetít előre erre az évre.
Francisco Jeronimo, az IDC Worldwide Client Devices részlegének alelnöke szerint nem átmeneti szűkösségről, hanem "cunamiszerű sokkról" van szó, amely ugyan a memóriaellátási láncból indult, de az egész szórakoztatóelektronikai iparágra kiterjed.
A legnagyobb csapás az alsó kategóriás készülékeket gyártó vállalatokat érheti, amelyek nem tudják lenyelni a megemelkedett alkatrészköltségeket anélkül, hogy veszteségessé válnának. Emiatt sok szereplő várhatóan a fogyasztókra hárítja át a többletterheket. Az olyan régiókban, mint a Közel-Kelet és Afrika, ahol főként olcsó modellek fogynak, akár 20,6 százalékos éves visszaesés is bekövetkezhet. Az IDC előrejelzése szerint az okostelefonok átlagos eladási ára 14 százalékkal, 523 dollárra (kb. 166 ezer forintra) emelkedhet, miközben a 100 dollár (32 ezer forint) alatti, mintegy 171 millió készüléket kitevő szegmens tartósan veszteségessé válhat.
Ezzel szemben az olyan piaci óriások, mint az Apple és a Samsung, várhatóan jobban átvészelik a válságot, sőt akár piaci részesedést is növelhetnek, miközben a kisebb androidos gyártók egy része kiszorulhat a piacról.
A memóriahiány hátterében a generatív mesterséges intelligencia iránti hatalmas kereslet áll, az idei gyártási kapacitások gyakorlatilag teljes egészében lekötöttek. A háttértárgyártó Western Digital például február elején jelezte, hogy 2026-ra szóló készleteit már előre értékesítette. Az IDC szerint a memóriaárak talán 2027 közepére stabilizálódhatnak, de a korábbi árszintekhez való visszatérésre nem lehet számítani.