Úgy tűnik, komoly következményekkel járhatott a Steam Deck jelentős áremelése, de erre lehetett is számítani. Egy új elemzés szerint a Valve PC-alapú kézi konzoljának eladásai drasztikusan visszaestek azóta, hogy a vállalat a hardverpiaci nehézségekre hivatkozva jócskán megdrágította mindegyik elérhető modellt. A Boiling Steam becslése alapján a Steam Deckből jelenleg körülbelül 82 százalékkal kevesebb fogy, mint az áremelést megelőző időszakban. A portál szerint a heti értékesítés a korábbi 11-18 ezer példányról mindössze 1400-3000 darabra esett vissza, és a kereslet ily drámai visszaesésére bizonyosan nem az a válasz, hogy aki akarta, már megvette.
Fontos azonban az iméntiekhez hozzátenni, hogy az elemzés nem hivatalos értékesítési adatokon alapul. A Boiling Steam a Steam áruház Top Sellers ranglistáját vizsgálta, és a Steam Deck helyezését más termékek teljesítményével összevetve készített becslést. Ugyanezzel a módszerrel próbálta korábban meghatározni a Steam Machine eladásait is.
A beszámoló szerint az egyik legnagyobb problémát az jelentheti, hogy az alapmodell ára 549 dollárról 789 dollárra nőtt, ami sok potenciális vásárló számára már túl magas belépési küszöböt jelenthet. Ennek következtében a heti árbevétel a becslések szerint 6-10 millió dollárról 1,2-2,5 millió dollár közé zuhant. Az áremelés előtt rendszerint a Steam legjobban fogyó termékei között a negyedik-ötödik helyen szerepelt a Steam Deck, ma már azonban jellemzően csak a tizedik és tizenötödik hely között mozog.
Nem győzzük azonban ismételni, hogy a Valve továbbra sem közöl hivatalos értékesítési adatokat a Steam Deckről, ezért a Boiling Steam következtetései becslések, nem pedig megerősített számok. Bár a Top Sellers rangsorából valóban lehet bizonyos trendekre következtetni, a pontos eladási számok nem ismertek, így az elemzés eredményeit érdemes fenntartásokkal kezelni. Ha azonban a becslések akár csak megközelítőleg is helytállóak, akkor a Steam Deck drágulása jóval nagyobb visszaesést okozott a keresletben, mint amennyit a magasabb ár ellensúlyozni tudott.