Hirdetés

Szinte senkinek sem kell még 5G-s okostelefon



|

Az elemzők szerint megdöbbentően alacsony lesz idén az 5G-s okostelefonok piaci részesedése.

Hirdetés

Nagy izgalmakat ígér a közeljövőre nézve a mobilos szektor, elvégre beléptünk az összehajtható okostelefonok és az 5G korába. A mai piac úgy változhat meg, ahogyan arra sosem gondoltunk korábban. Nagyon úgy néz ki azonban, hogy ez az átalakulás a vártnál sokkal több időt vesz majd igénybe. Az összehajtható eszközökön sokat kell még finomítani (elképesztően drágák, illetve a kijelzőt akár azonnal össze lehet karcolni, idővel pedig meg is gyűrődik a hajtogatási vonalban); míg az 5G-s hálózatok elég döcögős sebességeket kínálnak - már ahol elindultak. 

Hirdetés

A globális piac a várakozások szerint újra növekedési ütemre áll, azonban az okostelefonok eladásai 0,8 százalékkal eshetnek vissza idén az IDC szerint. Ez 10 millióval jelent kevesebb készüléket, mint tavaly. Akkor pedig 60 millió volt a mínusz éves szinten. 

2019 így a mobilpiac harmadik negatív éve lesz zsinórban, de ennél is fontosabb, hogy az 5G-s készülékek csak mikroszkopikus szinten lesznek jelen a piacon, 0,5 százalékos részesedéssel. Ez darabszámban persze nem kevés (6,7 millió), de az összképet nézve elmondható, hogy igazuk lett a piackutatóknak: az 5G-t csak nagyon lassan fogadják majd el az emberek, a 0,5 százalékos piaci részesedés pedig minden értelmezésben nagyon alacsony. Pedig a következő hónapokban a legtöbb gyártó dob piacra 5G-s modellt. 

Az 5G-s eladások 2023-ig stabilan emelkedhetnek, addigra pedig 400 milliós darabszámmal már 26 százalékos részesedést érhetnek el az elemzők jóslatai alapján. Azt nem tudni, hogy a 4G-s mobilok mikor kopnak ki, de valószínűleg még legalább pár évig velünk maradnak. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.