Hirdetés

TCL 55P7K LCD-tévé teszt - kvantumpont 60 Hz-cel?



|

A TCL megpróbálkozott egy érdekes koncepcióval; az eredmény egy olyan tévé, amik sokaknak jó választás lehet, de az árazáson még lehetne faragni kicsit.

Hirdetés

A TCL már a tavalyi év során bejelentette a P7K sorozatot, ám a tévéket végül csak ebben az évben dobta piacra. A sorozat tagja közül választhatsz a gyerekszobába vagy akár a legnagyobb nappaliba is, hiszen a választható képméret 43-tól egészen 85 colig terjed. Mi az 55 colos verziót teszteltük, amely nemcsak mérete, hanem ára alapján is optimális választás lehet a legtöbb hazai lakásba. A tévé kvantumpontos technológiát használ, a TCL ennek ellenére csak a középkategóriába pozicionálja - hogy miért az rögtön kiderül. 

Letisztult vonalak

A tévé egy vékony dobozban érkezett hozzánk. A TCL 55P7K természetesen nem egy darabban kerül elő a dobozból, hanem három részletben: a talpakat kell rá külön felszerelni. Ez nem különösebben nehéz mutatvány, egyedül is megoldható a dolog mindössze pár perc alatt. Amint ezzel megvagy, máris láthatod, hogy a tévé két darab fordított V alakú talpon áll, amelyek között a távolság 92 centiméter - azaz ha asztalra/komódra szeretnéd tenni, akkor annak illik legalább 95 centiméteresnek lennie. Megfordítva a helyzetet, ha hangprojektort szeretnél a tévé előtt/alatt elhelyezni, csak akkor van esélyed becsúsztatni azt a talpak közé, ha a fő hangszóró szélessége nem haladja meg a 85 centimétert.

Hirdetés

A tévé pontosan olyan, mint amilyennek 2025-ben lennie kell: minimalista, vagy más néven keret nélküli. Ami ennél a készüléknél figyelemre méltó, az az, hogy a koncepciót a TCL rendesen kimaxolta, mert két oldalt és fent tényleg szinte teljesen rácsúszik a kép a tévé oldalára, milliméternyi fekete sávokat sem kell nézegetned. Lent azért van egy vékony plasztik, de ez nagyrészt csak díszítő elem, a háttérvilágítást nem ide rejtették el. A hátlap a textúráknak és a hangszóróknak köszönhetően kevésbé unalmas, mint lenni szokott - na, de ki az aki a tévének a hátulját nézi, nem pedig az elejét?

A csatlakozók oldalra fordítva állnak, így azok az állványok is szerephez juthatnak, amelyekkel a tévét egészen a falra tudod feltapasztani. HDMI 2.1 összekötőből összesen három áll rendelkezésre, az antennákat pedig szokás szerint két dugalj fogadja (egy a DVB-C és T2 adásokhoz, egy pedig a műholdas digitális adásokhoz). Van továbbá Ethernet csatlakozó és két USB-összekötő is, utóbbiakból csak az egyik 3.0-s, de ennek gyakorlati jelentősége nincsen. HDMI-n keresztül működik az ARC és eARC is, emellett a hang digitális formában optikai kimeneten keresztül is tud távozni, ha az erősítőd régi vagy a hangprojektoron már csak ez a bemenet szabad. Ugyan nem látszik, de a TCL tévéje WiFi-hálózatokra (WiFi 5) és Bluetooth eszközökhöz (BT 5.4) is tud kapcsolódni.

Az 55P7K mérete 1224×763×274 mm, ha sajt lábaival használod, ha viszont a falra szeretnéd tenni (300×300 mm-es VESA rögzítési előkészítést tartalmaz ehhez a tévé), akkor a magassága 708, a mélysége pedig 69,5 mm-re csökken. A tömeg miatt nem kell aggódnod, 11 kg-mal bármelyik állvány megbirkózik.

Érdekes belső

A TCL P7K sorozat a legjobb példa arra, hogy ésszel is lehet tévét fejleszteni, nemcsak úgy, hogy gondolkodás nélkül belezsúfoljuk az AI-t és minden más meglévő technológiát a panelbe és az elektronikába. Tesztünk alanya 55 colos képátlóval rendelkezik, a benne lévő 4K-s panelt panel a TCL saját maga gyártja. És a helyzet úgy hozta, hogy egy nagyon érdekes panelről van szó, hiszen a HVA-technológiával készült megjelenítő kvantumpontok segítségével állítja elő a színeket - legnagyobb képfrissítési frekvenciája viszont csak 60 Hz. Érdekes választás, hiszen más gyártók a kvantumpontos paneleket egyértelműen csak a prémium kategóriára tartogatják, a TCL tévéje - például - a magasabb képfrissítés hiányából adódóan viszont csak középkategóriás. A 60 Hz-es limit természetesen jelent némi korlátozást, ám a saját használati szokások alapján mindenki egyértelműen el tudja dönteni, hogy ezek a korlátok problémát jelentenek-e számára vagy sem.

Tévézéshez és filmekhez nincs egyébként igazán szükség 60 Hz-nél magasabb képfrissítésre (ez a streamingre is igaz), a megnövelt képkockasebesség játékoknál jönne inkább jól. Már csak azért is, mert a TLC 55P7K az ALLM és VRR megoldásokat támogatja, azaz ha az elektronika úgy érzékeli, hogy játék fut, a képjavítók kikapcsolásával a minimális szintre csökkenti az input lag mértékét, a képfrissítési frekvencia pedig dinamikusan is változhat a szűkös keretek között (HDMI VRR). Egyébként a menüben van egy 120 Hz-es opció Game Accelerator néven, ám ha ezt bekapcsolod, akkor nem a valós képkockák száma nő kétszeresére, hanem képinterpoláció révén lesz folyamatosabb a mozgás - ráadásul cserébe a felbontás 3840×1080 pixelre csökken. Ezt a feladatot az új képfeldolgozó chip végzi el, amelynek AI trükkjei is vannak, de erről később.

Fentiek alapján tehát egyértelműen az a kép rajzolódik ki, hogy ez a tévé elsősorban sorozatokhoz és filmekhez készült - és ebben a szerepkörben tényleg szinte mindent tud, amire csak szükség lehet. A HVA panel az LCD-k között például a legjobb feketével és legjobb kontrasztaránnyal rendelkezik, és a válaszidő sem túl magas, szürkeárnyalatos váltás esetén 6,5 ms. A panel a kvantumpontos színkezelésnek hála nemcsak élénk színekkel rendelkezik, hanem kiváló, a DCI-P3 színtér 93 százalékára kiterjedő színtér-lefedettséget is fel tud mutatni. Újabb kettősség - vagy ha úgy tetszik, költségtakarékossági megoldás - viszont, hogy a tévé papíron mindössze 350 nites, a valóságban azért ennél kicsit nagyobb fényerő mellett támogatja a Dolby Vision és HDR10+ anyagokat. A háttérvilágításhoz kapcsolódik a harmadik olyan dolog is, amelynél a TCL a középutat választotta: a háttérvilágítás direkt LED-es, azaz a fényforrások a panel mögött helyezkednek el, viszont nincsenek zónák, ebből adódóan pedig local dimming sem. Ez utóbbin viszont lépjünk is túl, hiszen a local dimming amúgy is csak egy felemásan működő válasz az LCD-k kontrasztproblémájára - tehát túlzott mértékben nem kell siratni.

Használat közben

A TCL 55P7K pontosan azzal a mérettel rendelkezik, amihez a legtöbb nappaliban kényelmesen találni helyet. Beüzemelése fájdalommentes, de nem feltétlenül gyors, mivel a Google TV-hez fiókadatokat kell bepötyögni például, és jó eséllyel az első bekapcsolásnál a tévé firmware-t is frissíteni akar.

A színek viszont már alapesetben is elég pontosak, így a kalibrációval nem feltétlenül kell foglalkozni - persze lehet, ha tökéletes(hez közeli) eredményt szeretnél, a részletes beállításokra pedig a profilok között van is lehetőséged. A legjobb beállításokat a mozi profil adja természetesen, de a normál mód sem rossz - igazából e kettő között az alapján érdemes választani, hogy saját vagy streamelt filmet nézel-e vagy tévézel. A dinamikus és energiatakarékos profilokat viszont messze került el! Az elektronika 10 bites színképzést használ, QLED tévéktől megszokott módon pedig a betekintési szögek is nagyok - vagyis nemcsak az látja pontosan az árnyalatokat, aki a tévével tökéletesen szemben ül, hanem az egész család vagy az egész baráti társaság is.

A HVA-panel optimális beállításokkal 130 nites normál fényerőt ad 3850:1-es kontrasztarány mellett, ha viszont HDR filmeket nézel, a fényerő 410 nitig is felmehet - ez magasabb érték, mint ami a specifikációban szerepel, de általánosságban nem kiugró. A TCL 55P7K színei így HDR anyagokkal sem fognak annyira "leugrani" a képernyőről, mint egy 1000-2000 nites OLED vagy LCD esetén, de a különbség az SDR és HDR jelenetek között egyértelműen látható.

A mozgásmegjelenítés jó, de persze nem tökéletes. A legtöbb esetben ez nem fog problémát okozni: filmek és sorozatok esetén legfeljebb a kadenciahelyes megjelenítésre érzékenyek hümmöghetnek kicsit 24p-s tartalmakkal, de a tévé elektronikája ügyes trükköket alkalmaz annak érdekében, hogy a jelenség ne legyen feltűnő. Ha viszont főleg sportközvetítéseket nézel, akkor nem ez a tévé lesz a legjobb választás - nem teljesít rosszul focimeccsekkel és más sportokkal az 55P7K sem, de ha ez a fő csapásirány, akkor vannak nála a feladatra alkalmasabb jelöltek. Lényegében bármilyen más olyan tévé, amely natív 120 Hz-es panellel rendelkezik, jobb erre a célra.

A másik szürkezóna a játékoké; itt egyrészt a fentieket tudjuk megismételni, másrészt pedig elmondhatjuk azt is, hogy a 6,5 ms-os válaszidőből (is) adódóan az input lag csak átlagos. Konzolokkal egyébként jobb minőséget ad a tévé, mint PC-s játékokkal, de megintcsak: erre a feladatra vannak nála alkalmasabb jelöltek.

Visszatérve a képfeldolgozó egységre, a TCL ebbe a tévébe az AiPQ chipet építette be, amely - nevéből is adódóan - mesterséges intelligencia segítségével javítja fel a képet. A legfontosabb az interpoláció (nem összekeverendő a képinterpolációval), hiszen a natív 4K-s tartalmakat még mindig jóformán csak streaming szolgáltatóknál érhetjük el, a tévéadások zöme Full HD-ban érkezik. Full HD tartalommal a tévé remek munkát végez, nehéz megkülönböztetni a natív és a felszámolt 4K-s tartalmakat - persze időnként előfordulhat, hogy olyan részletek is a képre kerülnek, amit az AI csak "megálmodott". 720p esetén már nehezebb a feladat, nem is lesz tökéletes az eredmény, az SD felbontás pedig nemcsak a TCL tévéjét, hanem lényegében minden 4K-s tévét két vállra fektet. Az AI a színeket és a kontrasztot is feljavítja, ha szeretnéd, sőt a képsorokat HDR-be is át tudja számolni - ezek eredménye tartalomfüggő, lehet nagyon jó vagy elé gyenge is. (Ha 3 méterről nézed a tévét, akkor nyugodtan kikapcsolhatod ezeket a funkciókat.)

A tévé hangminősége csak átlagos, pedig a sorozatban van az Onkyoval közösen fejlesztett, 2.1-es hangrendszert használó modell 40 wattos teljesítménnyel - valószínű, hogy 55 colos méretben nem volt elegendő hely a mélynyomó számra.

Egész okos

A smart rendszert a TCL a Google-lel karöltve biztosítja, ami nemcsak rengeteg funkciót, hanem elég jó testreszabhatóságot is jelent, ráadásul az alkalmazásválaszték is nagyobb, mint bármilyen más platform esetében. Ez pedig azért jó mert egy médialejátszó telepítését követően (pl. VLC vagy Kodi) maga a tévé rögtön médialejátszó is lesz, amely közvetlenül meg tudja nyitni például a NAS-on tárolt filmeket és képeket. A VLC és Kodi formátumtámogatása pedig közel tökéletes, fényévekkel jobb, mint a tévégyártók saját fejlesztései.

A Google alkalmazásboltja tovább garancia arra is, hogy az össze létező streaming szolgáltatóhoz tudj kapcsolódni. Cserébe az adatokkal kell fizetned, mert a Google TV-hez és az alkalmazások letöltéséhez Google-fiókra is szükség van - persze ha névtelenségbe szeretnél burkolózni semmi akadálya annak, hogy csak a tévéhez kreálj egy második fiókot. Egy érdekesség még az okostévé rendszerrel kapcsolatban, hogy a TCL adatlapja azt ígéri, hogy a készülékhez legalább nyolc évig, azaz 2032-ig lesz firmware frissítés.

A távirányító funkcionálisan teljesen rendben van, de abból a szempontból nem illik a tévéhez, hogy kialakítása kevésbé elegáns. Alternatívaképpen a készüléket vezérelheted telefonos alkalmazással is.

A TCL Home révén a tévé okosotthon kütyüket is képes vezérelni, többek között a Google Home-on keresztül, de natív támogatást kapsz a Philips Hue világításhoz, a TP-Link Kasához, az iRobothoz és a Zigbee eszközök többségéhez is. Ez a modul ahhoz még nem elég fejlett, hogy bátran tudjuk ajánlani a tévét okosotthon központjának, de az egyre növekvő hardvertámogatásból adódóan remélhetőleg hamar eljutunk ide is.

Összegzés

A TCL 55P7K egy érdekes koncepció mentén készült: a gyártó a tévét az átlagos tudású modellek és a prémium készülékek közé pozicionálva igyekezett ügyesen válogatni a funkciók között. És tulajdonképpen a feladatot sikerült is abszolválnia, hiszen aki tévézni, filmet vagy sorozatokat nézni szeretne, annak ez a modell tökéletes választás nagy kontrasztarányával, remek színképzésével és HDR-képességével még úgy is, hogy utóbbi funkcióhoz alacsony maximális fényerő társul. Viszont ismerni kell a tévé korlátait is, hogy ne legyen meglepetés: sportközvetítésekhez és játékhoz szép számmal vannak jobb modellek, akár a TLC termékpalettáján belül is. És akkor ott van még az árazás kérdése is: jelenleg az 55P7K-t 200 ezer forint körüli áron lehet megvásárolni, ebből szerintünk egy kicsit még kellene faragni.

TCL 55P7K

Ár: 190 000 Ft
Filmekhez és sorozatokhoz összeválogatott funkciókkal érkezik a TCL 55P7K, játékhoz viszont nem ajánlott. És az áron még kellene egy kicsit csiszolni.
  • 3840×2160 pixeles felbontás
  • Direkt LED háttérvilágítás
  • 10 bites színképzés
  • 93%-os DCI-P3 színtér-lefedettség
  • HVA-panel
  • 350 nites fényerő
  • Dolby Vision és HDR10+ támogatás
  • Google TV operációs rendszer
  • 3× HDMI
  • WiFi 5
  • Bluetooth 5.4
  • 1224*763*274 mm
  • 10,7 kg
PRO
  • Kvantumpontos technológia
  • Nagy színtérlefedettség
  • Google TV okostévé rendszer
  • Szép és pontos színek
Kontra
  • Csak 60 Hz-es képfrissítés
  • Sportra és játékra kevésbé alkalmas
  • A távirányító lehetne elegánsabb
                        Array
(
    [gameinfo_id] => 9155
    [topic] => 1
    [group] => 31
    [gameinfo_name] => TCL 55P7K
    [gameinfo_name_alias] => 
    [gameinfo_platform] => 
    [gameinfo_gamestyle] => 
    [publisher_id] => 0
    [developer_id] => 0
    [manufacturer_id] => 411
    [gameinfo_game_released] => 0
    [gallery_id] => 0
    [gameinfo_description] => 
    [gameinfo_date] => 2025-07-23 22:45:46
    [gameinfo_webpage] => https://www.tcl.com/hu/hu/tvs/p7k
    [gameinfo_tags] => TCL, Google TV
    [gameinfo_url] => tcl-55p7k
    [gameinfo_pro] => Kvantumpontos technológia
Nagy színtérlefedettség
Google TV okostévé rendszer
Szép és pontos színek
    [gameinfo_kontra] => Csak 60 Hz-es képfrissítés
Sportra és játékra kevésbé alkalmas
A távirányító lehetne elegánsabb
    [gameinfo_data] => 3840×2160 pixeles felbontás
Direkt LED háttérvilágítás
10 bites színképzés
93%-os DCI-P3 színtér-lefedettség
HVA-panel
350 nites fényerő
Dolby Vision és HDR10+ támogatás
Google TV operációs rendszer
3× HDMI
WiFi 5
Bluetooth 5.4
1224*763*274 mm
10,7 kg
    [gameinfo_gs_rating] => 0
    [gameinfo_pcw_rating_performance] => 8
    [gameinfo_pcw_rating_service] => 8
    [gameinfo_pcw_rating_pricevalue] => 8
    [gameinfo_pcw_rating_display] => 8
    [gameinfo_pcw_rating_materialquality] => 8
    [gameinfo_pcw_rating_extrafunctions] => 8
    [gameinfo_pcw_rating_software] => 9
    [gameinfo_pcw_rating_battery] => 0
    [gameinfo_pcw_rating_look] => 9
    [gameinfo_pcw_awards] => Array
        (
            [0] => 
        )

    [gameinfo_price] => 190 000
    [gameinfo_forum_url] => 
    [gameinfo_embed] => 
    [gameinfo_quote] => Filmekhez és sorozatokhoz összeválogatott funkciókkal érkezik a TCL 55P7K, játékhoz viszont nem ajánlott. És az áron még kellene egy kicsit csiszolni.
    [gameinfo_format] => 
    [gameinfo_pegi] => 
    [gameinfo_pegi_descriptor] => 
    [gameinfo_multiplayer_online] => 
    [gameinfo_multiplayer_offline] => 
    [gameinfo_numofplayers] => 
    [gameinfo_pack] => 
    [gameinfo_language] => 
    [gameinfo_subscription] => 0
    [gameinfo_important] => 0
    [gameinfo_release_date] => 0000-00-00
    [gameinfo_collectors_edition] => 0
    [gameinfo_need_internet] => 0
    [gameinfo_cover] => 
    [gameinfo_screenshot1] => 
    [gameinfo_screenshot2] => 
    [gameinfo_screenshot3] => 
    [gameinfo_screenshot4] => 
    [manufacturer] => Array
        (
            [manufacturer_id] => 411
            [manufacturer_name] => TCL
            [manufacturer_url] => 
            [manufacturer_link] => https://www.tcl.com
            [link] => /gyarto/
        )

    [link] => /termekinfo/tcl-55p7k-9155.html
    [gameinfo_pro_list] => Array
        (
            [0] => Kvantumpontos technológia
            [1] => Nagy színtérlefedettség
            [2] => Google TV okostévé rendszer
            [3] => Szép és pontos színek
        )

    [gameinfo_kontra_list] => Array
        (
            [0] => Csak 60 Hz-es képfrissítés
            [1] => Sportra és játékra kevésbé alkalmas
            [2] => A távirányító lehetne elegánsabb
        )

    [gameinfo_pcw_rating] => 8.2
)
1
                        
  • Teljesítmény:

    8

  • Ár/Érték:

    8

  • Anyagminőség:

    8

  • Extra funkciók:

    8

  • Kijelző:

    8

  • Szoftver:

    9

  • Kinézet:

    9

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.