Hirdetés

Több millióan töltötték már le ezt a szoftvert, amit használva tényleg fákat ültetsz



|

Az Ecosia böngésző nevében nem véletlen az "eco" előtag.

Hirdetés

Hiába a technológia fejlődése, a mai napig nem tudtak az ökológiai egyensúly fenntartása szempontjából innovatívabb dolgot kitalálni, mint a fák ültetése. Egy köbméternyi lomb évente fél kg szén-doxidot alakít át oxigénné, és ez még nem minden. 4 és fél kg port köt le, 47 liter vizet párologtat, ezzel mérsékelve a nyári hőséget, de zajcsökkentő, talajvédő hatása miatt is megéri befektetni ezzel a jövőbe.

Az Ecosia böngésző nevében nem véletlen az "eco" előtag, ugyanis már eddig is 200 millió fa ültetését segítette a vállalat anyagilag ígéretének megfelelően. Az április végén megjelent böngésző azzal szerzett magának ismertséget, hogy hirdetési bevételeinek egy szemmel jól látható részét fák ültetésére fordítja.

Az Ecosia minden fontosabb felületről elérhető, letölthető: Használhatod Mac-en, Windows-on és ezek telefonos és táblagépes megfelelőjén is a nyílt forráskódú Chromium motorra épülő böngésző programot.

Hirdetés

A szoftver nagyban hasonlít a Google Chromra, a mind a működésében, mind pedig a külső megjelenésében egyértelművé válik első pillantásra is. Michael Metcalf, a vállalat termékigazgatója szerint ez tudatos döntés eredménye, hiszen a legtöbb felhasználó idegenkedik az éles váltásoktól, jobban szereti az ismerős dolgokat, felületeket.

Úgy látszik, hogy a választott marketingstratégia jól működik, hiszen az ismert alkalmazás áruházakban összességében már 10 millió fölött áll a letöltés számláló valamint a Play Áruházban és az App Store-ban is 4,8 csillaggal értékelték a felhasználók a böngészőt. Az Ecosia jól személyre szabható, és egy kattintással importálja a más böngészőkből hozott előzményeket, adatokat.

A Chrome-mal való szembetűnő hasonlóság ellenére van egy fontos különbség: az alapértelmezett keresőmotor az Ecosia. A beépített szponzorált linkek bevételeinek egy része is a faültetési programba folyik be, ami segíthet a cég zöld vállalásait beteljesíteni. A vállalat tele van további tervekkel, melyek közt szerepel még több személyre szabási lehetőség és AI-chatbot beépítése is.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.