Komoly fordulatot vett a Meta éveken át erőltetett metaverzum-stratégiája: a vállalat több mint ezer munkavállalót bocsátott el a virtuális valóságra fókuszáló Reality Labs divízióból. A Bloomberg értesülései szerint a döntés több belső stúdió bezárásával is együtt jár, köztük olyan VR-játékfejlesztő csapatokkal, mint a Sanzaru, a Twisted Pixel vagy az Armature.
A leépítésekről Andrew Bosworth, a Meta egyik legfontosabb vezetője belső körlevélben tájékoztatta az érintetteket. Ebben világossá tette, hogy a vállalat nem hagy fel teljesen a metaverzummal, de a hangsúly áthelyeződik más termékekre. A jövőben sokkal nagyobb figyelmet kapnak a hordható eszközök, az MI-alapú funkciók és a kiterjesztett valóság, miközben a klasszikus VR-fejlesztések háttérbe szorulnak.
Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a Meta inkább a Ray-Ban márkanév alatt futó okosszemüvegekhez hasonló termékekre koncentrál, és jóval kevesebb erőforrást fordít a Quest headsetekhez kapcsolódó tartalomfejlesztésre. Bár a Quest eszközök fogyasztói piacon mérsékelt sikert arattak, a Zuckerberg által 2021-ben vízionált, mindent átfogó metaverzum sosem vált a mindennapok részévé.
A számok sem festenek szebb képet. Az Engadget összesítése szerint a Reality Labs 2021 óta több mint 70 milliárd dollár veszteséget termelt, ami egyre nehezebben volt védhető a befektetők és a cégvezetés felé is. Ennek fényében a mostani lépés sokak számára inkább tűnik elkerülhetetlen korrekciónak, mint váratlan döntésnek.
Miközben több mint ezer alkalmazott kényszerül új munka után nézni, a metaverzum ötletét eredetileg zászlóra tűző felsővezetés változatlanul a helyén marad. A Meta ezzel lényegében beismeri, hogy az elmúlt évek egyik legnagyobb technológiai fogadása nem úgy sült el, ahogy azt Mark Zuckerberg a pandémia idején elképzelte.