Hirdetés

Több szempontból is rekorder lehet a Honor első összecsukható okostelefonja



|

Figyelemre méltó tulajdonságokkal debütálhat a Magic V Flip.

Hirdetés

A hajtogatós okostelefonok ugyan még mindig nem számítanak tömegterméknek, a folyamatosan növekvő kereslet viszont elég jelentős ahhoz, hogy két eltérő irányzatot is eltartson, így már nemcsak a tabletté kinyíló modellek között válogathatunk, hanem akad néhány összecsukható, vagyis kagylóhéj kialakítású készülék is a piacon.

Ide tartoznak a Galaxy ZFlip- és a Motorola Razr-szériák, de az Oppo Find N3 Flip és a Huawei P50 Pocket is ezt a kategóriát gyarapítják, rövidesen pedig az utóbbiból kinőtt Honor is beszállhat a ringbe egy ajánlattal, ami több szempontból is a konkurensekre licitálhat.

Hirdetés

Egy ideje már pletykálják a Honor Magic V Flip néven emlegetett modell érkezését, most pedig az ismert szivárogtatónak számító Digital Chat Station osztott meg egy képet a kínai közösségi médiában, ami a telefon házának felső részét mutatja, s amely alapján ennek hátoldalát szinte teljes egészében egy kijelző fogja borítani, mindössze egy vékony kávával. Így a Magic V Flip lehet a legnagyobb külső panellel érkező kagylóhéj-mobil.

Az alkatrészből kiindulva valaki el is készítette az alábbi rendert, megmutatva a telefon lehetséges dizájnját. A koncepció tükrözi a legújabb híreszteléseket, amelyek szerint a Magic V Flip egy nagy kerek kameraszigettel érkezik.

A The Tech Outlook beszámolója alapján a Honor partnerei állítólag már elkezdték gyártani a kijelzőt, így nem is lehet messze a premier. Itt pedig még nincs vége, a Magic V Flipbe ugyanis egy 4500 mAh-s, duplacellás akkumulátor kerülhet, amivel a mobil szintén felülmúlná a vetélytársait, illetve arról is csiripelnek a madarak, hogy egyben a Honor újdonsága lesz a piac legvékonyabb és legkönnyebb összecsukható telefonja.

Mindez szinte túl szép, hogy igaz, vagy legalábbis olcsó legyen, de ez a kategória még a kínai gyártók esetében sem a barátságos árazásáról híres. Ami a leleplezés időpontját illeti, az aktuális várakozások szerint a kagylóhéj modell valamikor júniusban lép színre, még a júliusban érkező Magic V3 előtt, ami a táblagép méretűvé kihajtható termékvonalat fogja frissíteni. A Honor dolgát viszont megnehezíti, hogy a nyár során Mix Flip néven a Xiaomi is egy flip-típusú újdonsággal jelentkezhet, illetve a Samsung is biztosan bemutatja a Z Flip 6-ot.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.