Némileg meglepő módon nem valamelyik nyugat-európai metropoliszban, hanem a horvát főváros, Zágráb utcáin indult el a kontinens első kereskedelmi robotaxi-szolgáltatása április 8-án. A projekt mögött a Rimac Group szárnyai alól kinőtt a Verne áll, amely két nemzetközi szereplővel is összefogott a siker érdekében. A rendszer már most használható, az utasok egy dedikált alkalmazáson keresztül rendelhetnek fuvart, hamarosan pedig az Uber kínálatában is feltűnnek ezek az önvezető járgányok. A háttérben egy háromszereplős együttműködés munkálkodik, amelyben a kínai Pony.ai biztosítja a technológiát, a horvát Verne üzemelteti a flottát, az amerikai Uber pedig platformot és befektetést ad hozzá.
A szolgáltatás jelenleg Arcfox Alpha T5 modellekre épül, amelyek a Pony.ai hetedik generációs önvezető rendszerével közlekednek. Bár a járművek már képesek autonóm működésre, egyelőre biztonsági operátorok is ülnek bennük, vagyis a teljesen sofőr nélküli működésre csak azt követően kerülhet sor, ha a teszteredmények pozitívak, illetve a szabályozás lehetővé teszi.
Azért lett pont Zágráb az európai robotaxi-forradalom első állomása, mert a projektnek évek óta tartó előkészítő munka ágyazott meg. A Verne szoros kapcsolatot ápol a helyi hatóságokkal, ami jelentősen megkönnyítette az engedélyezési folyamatot, miközben az anyavállalat Rimac jelenléte is komoly technológiai hátteret biztosít.
Érdemes megjegyezni, hogy a most futó rendszer valójában csak átmeneti megoldás, mert a Verne saját, kifejezetten robotaxinak tervezett járműve még fejlesztés alatt áll. Ez egy kompakt, kétszemélyes modell lesz, kormány és pedálok nélkül, amelynek a gyártása várhatóan még idén elkezdődik a cég zágrábi üzemében. Addig az Arcfox-flotta hidalja át az átmeneti időszakot.
A tervek azonban jóval túlmutatnak Horvátországon. A vállalat már 11 várossal folytat engedélyezési tárgyalásokat az EU-ban, az Egyesült Királyságban és a Közel-Keleten, miközben további több mint 30 helyszín szerepel a radarján. Eközben a Pony.ai számára ez az első alkalom, hogy Kínán kívül is kereskedelmi szolgáltatásban veti be technológiáját, ami szintén fontos mérföldkő.
A második európai város, ahol robotaxi-szolgáltatás indul London lehet, ahol a Waymo 2026 negyedik negyedévében tervez belépni a személyfuvarozói piacra.