Nagyon találó nevet kapott az utóbbi ínséges időszak a videókártyák terén: GPU: The Dark Ages. Vagyis sötét idők jönnek, ahol a már amúgy is elavult, és nem túl barátságos ár/érték arányú videókártyák még drágábbak lesznek, ahelyett, hogy árcsökkentéseket, új modelleket kapnánk.
Az elmúlt héten ugyan volt egy apró pillanat, amikor bárki tudott alapáron Nvidia GeForce videókártyát vásárolni, ám ehhez a Texasban megrendezett QuakeCon rendezvényre kellett elrepülnie, majd sorban állva izgulnia, hogy még neki is jusson egy a Founders Edition GeForce-okból.
Ez az alkalom azonban már a múlté, ami pedig most jön, annak senki sem fog örülni. A kínai Board Channels fórumról származó értesülések szerint az MSI akár 20 százalékkal vagy még többel is megemelheti az Nvidia GPU-kra épített kártyáinak árait.
A drágulás mögött a videómemória (GDDR6 és GDDR7) chipek árainak emelkedése áll, vagyis ha az Nvidiának többet kell fizetnie a VRAM-ért, akkor azt 1:1-ben áttolja a kártyagyártókra, és onnan a felhasználókra. Jelenleg a bejelentéskori árakhoz képest 100-300 dollárral magasabb összeget kell kifizetni egy-egy GeForce-ért, és sajnos a helyzet szinte pontosan ugyanaz a Radeonok világában is. Ha azt gondoltad, hogy majd kicselezed a rendszert azzal, hogy GeForce RTX 3000/4000-es modellt választasz, akkor az a rossz hírünk, hogy ezekkel ugyanezt az áremelést tervezi az Nvidia.
A probléma abszolút globális: a Gigabyte háza tájáról 20-40 százalékos drágulásról hallottunk, az ASUS sem marad ki az áremelésből, és a kártyagyártók nem tettek különbséget a Radeon és GeForce kártyák között, amikor a drágulás került szóba.