Hirdetés

Végül egy YouTuber építette meg azt a csodakütyüt, amibe az Apple-nek is beletört a bicskája



|

A különleges íróasztal megkeresi és tölteni kezdi a telefont, közben pedig az ivásra és a munkára is emlékezteti a gazdáját.

Hirdetés

Az Apple 2017-ben, az iPhone X mellett mutatta be az AirPowert. Ha emlékeztek, ez egy a vezeték nélküli töltőlap volt, amin nem kell gondosan egyetlen töltési pontra igazítani a kütyüket. A termék végül sosem került boltokba, 2019-ben le is állították a projektet, most viszont a HTX Studio YouTube-csatorna készítője továbbgondolta az elképzelést, és két hónap alatt egy egész íróasztalt épített köré.

Az eredeti megoldás felnagyítása saját becslése szerint körülbelül 600 töltőtekercset igényelt volna, ezért más utat választott. Egy kamera felismeri, hová került a telefon, majd az asztallap alatt motorok mozgatják a vezeték nélküli töltőtekercset a megfelelő helyre. Vagyis itt a töltő igazodik a készülékhez.

Hirdetés

Az első prototípus már működött, de lassú volt, a mozgó kábelek pedig problémákat okoztak. A továbbfejlesztett verzió gyorsabb motorokat és kábelcsévélő megoldással viszont megoldotta a problémát, ráadásul az asztallap egyúttal egy átlátszó kijelzőként is szolgál, amelyen egy animált macska követi a töltő mozgását.

A mozgó tekercs egyszerre egy eszközt tud kiszolgálni, majd továbbléphet a következőhöz. Két további, rögzített töltőpont is került az asztalba, a billentyűzetet pedig külön vevőtekerccsel tették vezeték nélkül tölthetővé. Belül egy Mac mini is helyet kapott, amelyhez külső monitort lehet csatlakoztatni.

A barkácsprojekt a nevével is odaszúr egy kicsit az Apple-nek, ugyanis az asztal az Air Power Pro Max Ultra Plus nevet kapta. Tökéletes.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.