Nem a Föld változik meg annak a határozatnak a következményében, amire az ENSZ közgyűlése rábólintott, hanem az, ahogyan a geoid, tehát még véletlenül sem gömb alakú bolygónk képét egy papírlapra széthajtogatva szemléljük. A 164 igen szavazattal elfogadott határozat az óceánok, tengerek, kontinensek és szigetek, valamint a rajtuk osztozkodó országok tényleges területarányait pontosabban bemutató világtérképek használatát ösztönzi - írja a 444 az MTI nyomán.
A kezdeményezés mögött afrikai országok állnak, amelyek szeretnék visszaszorítani a több mint 400 éve használt Mercator-vetület oktatási és egyéb célú alkalmazását. A Mercator-projekciót a 16. században elsősorban a hajózás megkönnyítésére dolgozták ki, és erre a célra továbbra is kiválóan alkalmas. A probléma az, hogy miközben a földrajzi irányokat meglehetősen jól kezeli, a területek méretét egyre jobban eltorzítja, ahogy közeledünk a sarkokhoz. Ennek köszönhető például, hogy a világtérképeken Grönland Afrikával összemérhetőnek tűnik, holott a kontinens valójában körülbelül tizennégyszer nagyobb nála. Oroszország is jóval hatalmasabbnak látszik a valóságosnál, miközben Afrika látványosan összezsugorodik.
A változást Togo szorgalmazza, magasabb szintre emelve az Afrikai Unió korábbi kampányát. Robert Dussey togói külügyminiszter szerint "egy igazságos világ alapja az igazságos térkép", és úgy véli, hogy a Mercator-vetület széles körű használata a gyarmatosítás örökségének tekinthető. A javasolt alternatíva az Equal Earth-vetület, amely jóval pontosabban érzékelteti az országok és kontinensek egymáshoz viszonyított területét. A különbség első pillantásra is szembetűnő: Afrika visszakapja valódi súlyát a térképen, miközben az északi területek látványos méretelőnye eltűnik.
Fontos ugyanakkor, hogy az ENSZ határozata nem kötelező érvényű. Togo külön hangsúlyozta azt is, hogy senki nem akarja lecserélni a Mercator-vetületet a tengeri vagy légi navigációban, ahol annak sajátosságai miatt továbbra is fontos szerepe van.
A döntést hat tartózkodás mellett egyetlen ország, az Egyesült Államok ellenezte. Washington szerint a kezdeményezést ideológiai megfontolások inspirálták, és az csak elvonja a figyelmet a nemzetközi béke, jólét és együttműködés valódi problémáiról.
Togo mindenesetre nem vár másokra, Robert Dussey szerint az országban év végéig lecserélik az iskolák világtérképeit és a földrajztankönyvekben szereplő ábrákat. A következő körben pedig a geoinformatikai és helymeghatározási technológiákat fejlesztő vállalatokat is megpróbálják bevonni a térképészeti reformba.