Nagy horderejű változást jelentett be az X (korábban Twitter) a tartalomkészítők számára, akiknek rövid idejük maradt csak felkészülni arra, hogy a közösségi oldal teljesen lecseréli jelenleg alkalmazott bevételmegosztási rendszerét. A Creator Revenue Sharing szeptember 7-én megszűnik, másnaptól pedig az Original Content Rewards veszi át a helyét, amelynek már a nevéből is sejthető, hogy az eredetiség lesz a legfontosabb szempont. A platform szeretné áthelyezni a hangsúlyt a puszta aktivitásról és az elérések maximalizálásáról arra, hogy a készítők ténylegesen új, saját tartalmakat állítsanak elő. Az X úgy véli, hogy a korábbi bevételmegosztási modell bizonyos esetekben éppen ellenkező ösztönzőket teremtett, mivel a készítők egy része elsősorban arra koncentrált, hogyan lehet a lehető legtöbb pénzt kicsikarni a rendszerből.
Az Original Content Rewards keretében a készítők úgynevezett minősített megtekintések után kaphatnak pénzt. Ezek olyan egyedi megjelenések, amelyeket Premium-előfizetők generálnak, amikor egy bejegyzést a Home Timeline felületén néznek, és a poszt legalább 50 százaléka látható számukra. Persze az Original Content Rewards nem lesz mindenki számára automatikusan elérhető. A programhoz legalább 500 ellenőrzött követőre van szükség, emellett a készítőnek az előző 90 nap során legalább 500 ezer, ellenőrzött felhasználóktól származó Home Timeline-megtekintést kell produkálnia, valamint további feltételeknek is meg kell felelnie.
Na de melyik tartalomtípus számít majd eredetinek? Az X-nek erre is megvan a válasza. A továbbiakban ide sorolható például a saját oknyomozás, a hírszerű beszámoló vagy az elemzés, a felhasználó által készített videó és fotó, valamint a grafika, az illusztráció és akár a mém is. A kommentárok és reakciók szintén jogosíthatnak bevételre, de csak akkor, ha valóban hozzáadnak valamit az eredeti tartalomhoz, és nem egyszerűen újracsomagolják vagy lemásolják valaki más munkáját. A platformon ugyanis látványosan elszaporodtak az ún. tartalomfarmok, amelyekkel közül sokkal szemben fel is lépett az üzemeltető. Ezek jellemzően népszerű, gyakran mások által készített videók újraposztolásával próbáltak könnyedén elérést és ezáltal pénzt szerezni. Az új rendszerrel az ilyen módszereknek szeretnék elvenni a vonzerejét.
Today, we’re launching Original Content Rewards.
— Allegra Jacchia (@allegrajacchia) August 7, 2026
The reality is that Revenue Sharing had reached a point where its incentives were misaligned. Creators should be focused on bringing net new content to the platform instead of maximizing payouts. We could have kept adding more… pic.twitter.com/VJIxqlPrjm
Allegra Jacchia, az X tartalomkészítőkért felelős vezető termékmenedzsere arról beszélt, hogy az Original Content Rewards egyszerű alapelvre épül, mely szerint azokat kell jutalmazni, akik eredeti ötleteket, szakértelmet, kreativitást és egyedi nézőpontot visznek a platformra, nem pedig azokat, akik a legjobban megtanulták kijátszani a monetizációs rendszert.
Az X eközben más fronton is próbálja afelé terelni a készítőket, hogy valóban saját tartalmakat gyártsanak. A vállalat egyre nagyobb figyelmet fordít új streamingközpontjára, és korábban még egymillió dolláros ösztönzőprogramot is meghirdetett azért, hogy a tartalomkészítők élőben közvetítsenek a platformon. Olyan videókat, élő adásokat, kommentárokat és saját riportokat akar a X, amelyek miatt a felhasználóknak tényleges okuk van a közösségi oldalon maradni.