Nem tudom, mennyire nyilvánvaló, de tény, hogy ahogy az Apple-nek vagy más gyártóknak, úgy a Xiaominak is vannak rajongói. Sőt, olyan rajongói, akik nem feltétlenül az aktuális Ultra mobiloknak, elektromos autóknak és egyéb luxus csodáknak örülnek kizárólag, hanem a pimaszul jól árasított, mégis jól használható készülékeknek. Nos, az ilyen szemléletű vásárlókat igyekszik is kiszolgálni a kínai gyártó, és - bár vélhetően a központban senki nem beszél magyarul - ezért hívták életre a "T", azaz Telitalálat mobilszériát is.
Konkrétan a legújabb Xiaomi 17T és 17T Pro okostelefonokról beszélünk (a 15T széria utódai), amelyek a nyár elején érkeztek meg, és forradalom helyett "csak" tisztességes felszereltséget és teljesítményt nyújtanak élhető kompromisszumokkal és reális árazással. Hogy a mindennapokban hogy muzsikál egy ilyen recept szerint készült Xiaomi 17T, az tesztünkből kiderül.
Panaszmentes külső figyelmes körettel
A 200 gramm tömegű, 8,2 mm vastag Xiaomi 17T egy elegáns, modern mobil, aminek túl sok egyedi vonása nincsen, de a kellemes vonalvezetés így is sokaknak tetszhet. A nagy csúcsmobiloknál valamivel kisebb, 6,59"-os AMOLED-kijelzővel szerelt mobil minden sarka lekerekített, kijelzője, hátlapja sík, a keret pedig lapos és jól kézben tartható. A keret sajnos műanyag, nem fém, ahogy a hátlap is üvegszálas műanyag, ám tapintásuk kellemes. Az már komolyabb gond lehet sokak számára, hogy mindkettő nagyon csúszós, és azért van akkora a mobil, hogy egy kézzel használva olykor fogást kell váltani rajta. Sebaj, a leesésből eredő esetleges károk, valamint a stabilabb fogás érdekében egy gyári tokot is találsz a dobozban, ami hasznos figyelmesség a gyártó részéről.
Az előlapon egy gyárilag felhelyezett fólia is védi a kijelzőt, amúgy pedig Gorilla Glass 7i üveget kapott. A Xiaomi 17T természetesen IP68-as víz- és porállóságú, ami már elvárható ebben a mezőnyben (lassan már minden új mobilnál).
Az AMOLED-kijelző 12 bit/színen dolgozik, ami kiemelkedően jó színhűséget ígér, 120 Hz-es frissítésre képes, támogatja a Dolby Vision és HDR10+ szabványokat, a maximális fényereje pedig elérheti a 3500 nitet. A kijelzőt körben kb. 1,5 mm vastagságú fekete káva veszi körbe, ami nem zavaró. A Xiaomi 17T-t háromféle színben, lilában, feketében és kékben választhatod.
A színes hátlapból a bal felső sarokban emelkedik ki 2-2,5 mm magasra a kamerasziget, amely lekerekített négyzet alapú és négy részre osztja a négy optika. A sziget mellett található a LED-es villanó, alias vaku.
Nem erőbajnok, de nem is hagy cserben
A 17T esetében a Mediatek Dimensity 8500 Ultra központi egységre esett a választás, amihez sikerült bőséges, 12 GB-nyi RAM-ot illeszteni, míg tárhelyből választhatsz 256 és 512 GB-ot is. Itt mindjárt meg is jegyeznénk, hogy bár az 512 GB tárhelyen jobban el lehet férni, azért mi ezt az opciót nem javasoljuk, mert sajnos itt is megjelent a RAM/SSD-krízis, és a dupla tárhelyért 80 ezer forintos felárat kell fizetned, ami borzalmasan sok pénz. A 8-magos SoC modern és papíron tökéletesen megfelel a 2026-os középkategóriás elvárásoknak, a tárhely pedig UFS 4.1 típusú, vagyis villámgyors.
A hálózatos részen az obligát vezérlők mind adottak, a Wi-Fi 6E (6 GHz támogatása nélkül) és a BT6 mellett teljes GPS és NFC van, használhatod az infraportot, viszont a Type-C USB csak lassabb (USB 2.0-s) adatátvitelt támogat és műholdas kapcsolat, valamint UWB sincsen. Az 5G és az eSIM-támogatás természetesen mind megtalálható a Xiaomi 17T-ben, enélkül már nem is lenne értelme piacra dobni mobilt. Ez igaz a sztereó hangzásra is, ami Dolby Atmos hitelesítést is kapott, viszont a felső hangszóró nem teljes értékű, különálló darab.
A biometrikus azonosítás történhet a kijelző alatti optikai ujjlenyomat-olvasóval, amit egy kicsit talán túlságosan is lentre pozicionáltak, vagy arcfelismeréssel is. Akkutechnológiában kiválóan teljesít a kínai gyártó, így itt is egy Si/C szilícium-szén ötvözet akkut találsz, méghozzá 6500 mAh kapacitással. Ezt 67 wattos gyorstöltéssel pumpálhatod tele, viszont a vezeték nélküli töltésről le kell mondanod.
A kamerarendszer az 50 MP-es, optikailag stabilizált f/1.7-es apertúrájú főkamerával indul. Ezt egészíti ki egy 5x-ös optikai zoomot kínáló periszkópos lencserendszerrel szerelt, szintén 50 MP-es zoomkamera, ahol úgyszintén támaszkodhatsz az optikai képstabilizálásra, valamint a PDAF-re. Az ultraszéles látószögű kamera 12 MP-es, f/2.2-es és 120 fokos látószöggel rendelkezik. Az előlapon felül, középen kapott lyukat a szelfikamera, ami 32 MP-es szenzorral dolgozik és nincsen autófókusz képessége.
Középutas flagship-élmény?
A Xiaomi 17T modern külseje sokakat bátoríthat arra, hogy kézbe vegyék, kipróbálják a mobilt, és ez nem baj. A lekerekített sarkok és élek jól mutatnak, kellemesen kézben tartható a nem túl nagy, de azért nem is kompakt mobil, bár hozzá kell tennünk, hogy tok nélkül a mobil csúszós. A kamerasziget manapság az, ahol igazán kiélhetik magukat a mobilos dizájnerek - nos, a 17T esetében nem vitték túlzásba, semmi karakteres nincsen ebben a szögletes kialakításban: nem másol senkit, nem igyekszik kitűnni vagy extravagáns dolgokat mutatni, inkább csak funkcionális. Az egyeseknek ugyanakkor gond lehet, hogy asztallapon billeg a mobil.
Sokan abban mérik egy mobiltelefon besorolását a kínálatban, hogy milyen erős számítási teljesítménye van, valamint mennyire tolták túl a tervezők a kamerás részt. Nos, ők lehet, hogy csalódni fognak. A Xiaomi 17T nem egy titkos, radar alatt érkező flagship killer modell, de ez nem jelenti azt, hogy rossz. A Dimensity 8500 Ultra egy fejlett és modern SoC, amihez csodás mennyiségű, 12 GB RAM csatlakozik. A tavalyi Xiaomi 15T modellt sebességben nem zúzza porrá (például AnTuTu-ban 1 954 915 pont helyett lett 2 085 758 pont, GeekBench 6: 1663/6428 pont), de azért egy keveset fejlődött, és abszolút az elfogadható szinten van. Ez igaz az üzemidőre is, ami PCM-es mérésünk szerint szintén javult kb. 1 órával (16 óra 5 perc helyett 17 óra 13 perc), ami részben az akku kapacitásának 1000 mAh-s növekedésével, részben a modernebb chippel magyarázható.
Ez a sebesség bőségesen elegendő arra, hogy az Android 16-ra ültetett HyperOS 3 repüljön a mobilon, nincsen akadás, nincsenek dadogó menüpontok. Minden folyamatos és jól használható. Ugyanakkor arra készülj fel, hogy a hűtést úgy oldották meg, hogy folyamatosan nagy terhelés során az egész telefon, de különösen a kamerasziget melletti rész nagyon átmelegszik - nem fogod emiatt eldobni, de azért eléggé konkrét. Cserébe egészen alacsony throttlingot mértünk, a vezérlés és a hűtés nem fogja vissza drasztikusan az SoC-t.
A HyperOS-ben minden modern funkciót megtalálsz, sokat fejlődött a Macekkel, iPhone-okkal való közös megosztás, van Xiaomi Offline kommunikáció, a témák modernek és aprólékosan testre szabhatók, valamint a Gemini-re épített AI is megtalálható a beállításokban. Itt kreatív, írási, beszélgetési és tolmács AI szolgáltatás is van, sőt, a dinamikus háttérkép sem hiányzik, ami életre kelti háttérképeidet. A Xiaomi 5 teljes OS főverziócserét ígér, továbbá 6 évnyi biztonsági javítást.
Jó multimédia ezen a szinten
A Xiaomi 17T megbízhatóan teljesít fotós és videós fronton egyaránt. A főkamera a 15T-ből érkezett és nappal, valamint esti fényviszonyok mellett is részletgazdag, színhelyes képeket készít. A 2x-es zoom is jól használható, a bár a részletekből egy kicsit kevesebbet kapsz, de még mindig rendben lesz a minőség. Az optikai 5x-ös periszkópos zoomkamera fejlődött a legtöbbet az új modellben, és ez igazán jó hír, mert nagyon részletgazdag fotókat tudsz készíteni, és a fehéregyensúly is teljesen élethű. Bár nem vártunk különösebben sokat a szelfitől és az ultraszéles látószögű kameráktól (amik a korábbi modellből jöttek), a minőséggel itt sem volt különösebb panaszunk - a megcélzott kategóriában ez a minőség teljesen jó, sőt, a megbízhatóan konstans minőség nem feltétlenül igaz mindegyik vetélytársra. A kiegyensúlyozott kameraképességek így mindenképpen a Xiaomi 17T előnyét hozzák, de azért van limitáció is. Például a makrózást ne erőltesd, a szelfi fix fókuszú, a videózás során pedig belefuthatsz abba a limitációba, hogy a 4K@60 fps-re csak a főkamera képes, minden más modulnál a 30 fps a plafon.
A kihangosítás során a hangerő teljesen rendben van, viszont kissé egyoldalas a hangzás, a felső dedikált hangszóró hiányzik. A kijelzőre viszont nem lehet panasz: csodás színek, nagy fényerő, HDR és Dolby Vision is van, nem elfelejtve a szemkímélő funkciókat.
Szerethető mobil egy erős mezőnyben
A Xiaomi 17T egy észszerű, de szigorúan csak evolúciós továbbfejlesztése az előd 15T modellnek. A kijelző szuper, a sebesség elfogadható, a kamerás képességek pedig megbízhatóan hozzák a jó minőséget. De semmiből sem kiemelkedőt. A műanyag keret és hátlap nem biztos, hogy mindenkinek tetszeni fog, az előre telepített, kéretlen appok borzalmasan idegesítők, de a csúszósságot az ajándék tokkal kiküszöbölheted. Az átlagosnál egy leheletnyivel kisebb méret ideális, jól kezelhető mobil a 17T, viszont dizájnra semmi változás, egyedi vagy meglepő nincsen benne - ez pedig egyeseknek unalmas lesz. Melegedés van, de a throttling nem vészes, a hangzás rendben van és a főbb funkciók közül sem hiányzik semmi. Az akkukapacitás látványosan megugrott, de ez csak mérsékelten látszik meg az üzemidőben, viszont a vezeték nélküli töltés a sima T-nél még mindig nem létező funkció.
A 219 990 forintos kezdőár (256 GB tárhellyel) nem tűnik elrugaszkodottnak, és nem is az, viszont a konkurencia ebben az ársávban brutális (továbbá az 512 GB-os modell felára brutálisan magas, ezt nem is ajánljuk). Mindjárt itt a Poco F8 Pro, ami ugyanennyi pénzért egy kicsit halványabb kamerát ad, cserébe viszont 2x erősebb a 17T-nél, köszönhetően a Snapdragon 8 Elite-nek. A Honor 600-as duót is lehet említeni, ami szolgáltatóknál igen vonzó akciókban szerezhető be, vagy a Samsung Galaxy A-szériáját és az S25 FE-t, amiket úgyszintén el lehet csípni hasonló ársávban, OneUI-jal és jó fotós képességekkel.
Ha kicsit vagányabb, egyedi külsejű mobilra vágysz, szintén ebben a sávban találod a Pixel 10-et, vagy a Nothing Phone (4a) Prót, amiknek szintén megvan a maguk vonzó tulajdonsága. A Xiaomi 17T-nél nem vállalhatatlanul fájdalmasak a gyártó kompromisszumos döntései, bár tény, hogy lehangoló, hogy még mindig nem kapta meg a vezeték nélküli töltést, hogy az USB port csak 2.0-ás, hogy műanyag a keret és hogy nagyon tud melegedni a mobil. Ugyanakkor megbízható fotós, nem akadozik a modern rendszer és az üzemidőre sem lehet panasz.