Hirdetés

Zöld utat kapott az OpenAI óriási adatközpontja, nő az amerikai düh



|

Egy michigani döntés új szintre emelte az AI-adatközpontok körüli vitát.

Hirdetés

A michigani közműszabályozó hatóság jóváhagyta, hogy a DTE Energy évi 1,4 gigawattnyi áramot biztosítson az OpenAI Stargate programjához kapcsolódó adatközpont számára, amely Saline Township területén épülhet meg, nagyjából 65 kilométerre Detroittól. A döntés különösen érzékeny ponton érkezett, mivel úgy született meg, hogy nem tartottak nyilvános meghallgatást, így a helyi lakosoknak hivatalosan nem volt lehetőségük tiltakozni vagy kérdéseket feltenni. A projekt már korábban is komoly ellenállásba ütközött. A település vezetése eredetileg elutasította a mezőgazdasági területek átminősítését, ám a fejlesztők perre mentek, és egy zárt ajtók mögött született megállapodással végül megszerezték a földet. Ezt követően derült ki, hogy három, egyenként több mint 50 ezer négyzetméteres létesítményt húznának fel, amelyek hosszabb távon akár 5 gigawattnyi számítási kapacitást is kiszolgálhatnak. Egy alig kétezer fős település számára ez sokak szerint aránytalan beavatkozás.

A helyiek úgy érzik, átgázoltak rajtuk. Tüntetések indultak, és per is született, amely szerint az önkormányzat megsértette a nyilvánosságra vonatkozó szabályokat, amikor lakossági egyeztetés nélkül döntött a peren kívüli egyezségről. Az újabb, szintén zárt eljárásban hozott jóváhagyás csak tovább erősítette azt az érzést, hogy a közösségnek nincs valódi beleszólása a jövőjébe.

Hirdetés

Az adatközpontok ügye nem egyedi jelenség. Az Egyesült Államok több régiójában kisvárosok kerülnek célkeresztbe, mivel olcsóbb a föld és könnyebb az engedélyezés. A fejlesztők milliárdos beruházásokat ígérnek, Saline Township esetében például hétmilliárd dolláros gazdasági hatásról beszélnek, ám a tapasztalatok szerint a fellendülés főként az építkezés idejére korlátozódik. A hosszú távú munkahelyek száma alacsony, miközben az energiaigény, a környezeti terhelés és az infrastruktúrára nehezedő nyomás tartós marad. Egyre több közösség mond nemet az ilyen beruházásokra, az elmúlt hónapokban legalább húsz hasonló projektet blokkoltak országszerte. A tiltakozók immár politikai támogatást is kapnak: Bernie Sanders szenátor országos moratóriumot sürget az adatközpontok építésére, amíg a törvényhozás és a társadalom nem tudja feldolgozni a mesterséges intelligencia valódi hatásait.

Az AI-cégek ugyanakkor időversenyben vannak. A befektetői pénz még áramlik, és az OpenAI-hoz hasonló vállalatok szerint csak akkor derülhet ki, valóban megtérül-e az egész, ha most, azonnal tovább növelik a számítási kapacitást. Kritikusok szerint viszont éppen ezért sietnek: attól tartanak, hogy ha a lelkesedés alábbhagy, már nem lesz politikai és pénzügyi mozgásterük az ilyen léptékű projektekre. Saline Township esete így könnyen precedenssé válhat egy sokkal szélesebb társadalmi konfliktusban.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.