Hirdetés

Zuckerberg szerint közeleg a cég „iPhone-pillanata”



|

A Meta első embere azt is tudja, ehhez milyen technológiára van szükség.

Hirdetés

Ahogy tegnapi cikkünkben írtuk, rengeteg új AR/VR termékkel készül a következő évekre a Meta. A Facebook anyacége ugyanis legkésőbb 2027-ben szeretné piacra dobni az első, kifejezetten a kiterjesztett valósághoz fejlesztett szemüvegét. A Meta addig ugyan már bemutat majd más jellegű AR-szemüvegeket, azonban Mark Zuckerberg szerint a négy év múlva érkező hardver fogja elhozni a cég "iPhone-pillanatát", azaz akkora áttörést hozhat, ami legalább annyira felforgatja majd az iparágat, mint annak idején az Apple első okostelefonja a mobilos szektort.

Az Engadget értesülései szerint a tervezett AR-szemüveg a felhasználók avatárjait jó minőségű hologramként vetíti majd a valódi világ képére. Emellett annyit lehet tudni róla, hogy várhatóan rendkívül drága eszköz lesz, legalábbis a megjelenésekor.

Hirdetés

A Meta dolgozói már 2024-ben lehetőséget kapnak az eszköz tesztelésére. A cég Innovation márkanéven tervezi bemutatni az ebbe a termékcsoportba tartozó AR-szemüvegeit. Addig azonban más hasonló termékeket is piacra dobnak: idén ősszel érkezhet a Luxottica szemüveggyártóval közösen fejlesztett AR-eszköz, illetve a Quest 3 VR-sisak, amely az elődjénél kisebb és könnyebb lehet. 2024-re pedig bejelentettek egy újabb VR-headsetet, amelyet egyelőre Ventura kódnéven emlegetnek és amely a cég tervei szerint az eddigi legvonzóbb árú eszköz lehet a VR-piacon.

2025-ben érkezik a Ray Ban-nel közösen fejlesztett Ray-Ban Stories okosszemüveg harmadik generációja, amellyel már lehetővé válik a beérkező üzenetek olvasása, QR-kódok leolvasása, illetve az írott szövegek valós idejű fordítása. Az eddigi információk szerint a felhasználók kézmozdulatokkal vezérelhetik majd a szemüveget, az üzenetek begépelésére pedig egy virtuális billentyűzet segítségével lesz lehetőség. A Meta ráadásul saját okosórát is fejleszt a Ray-Ban Stories szemüveg mellé.

Közben a versenytársak sem tétlenkednek: az Apple állítólag már az idén júniusi WWDC során bemutatja a jó ideje várt mixed reality headsetjét, amelyben dupla 4K-kijelző és kontrollermentes vezérlés is kerül. A készülékért várhatóan 3000 dollár körüli összeget kérnek majd, de iparági pletykák szerint már most zajlik egy olcsóbb változat fejlesztése is.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.