Hirdetés

Korábban érkezett az Acer Predator Atlas 8, de máris előjött egy bosszantó hibája



|

Jó kijelző és teljesítmény, valamint hangos hangszórók jellemzik a PC-alapú kézi konzolt, de nem minden tökéletes.

Hirdetés

Eredetileg októberre időzítette az Acer a Predator Atlas 8 megjelenését, ám végül előrébb hozta a rajtot, így néhány brit vásárló már kézhez is kapta az Intel Arc-alapú kézi konzolt. Az első tulajdonosi tapasztalatok összességében kedvezőek, de akad néhány bosszantó probléma is, amelyeket a gyártónak érdemes lesz orvosolnia. 

Az egyik első példány egy 24 GB memóriával szerelt modell, amelyért tulajdonosa 1300 fontot, vagyis nagyjából 550 ezer forintot. A Redditen megosztott beszámoló alapján a 8 hüvelykes kijelző kifejezetten jól teljesít, és minőségét a beszámoló szerzője az Asus ROG Xbox Ally X paneljéhez hasonlította. A gép teljesítménye szintén meggyőzőnek bizonyult több kipróbált cím alatt, ugyanakkor a 30 wattos, "Balanced" energiafelhasználási mód nem mindig következetes.

Acer Predator 8 G3 Extreme First Impressions
by u/THFourteen in Handhelds

A hűtésről már egyértelműen pozitívabb visszajelzések érkeztek. Ezek szerint a két ventilátor csendesen dolgozik, és a tulajdonos nem tapasztalt zavaró sípoló hangot. A beépített hangszórók ezzel szemben nagyon hangosak, viszont szokatlan visszhangot produkálnak. A kezelőszervek megítélése vegyesebb, mivel a gombok és a D-pad többek között túl puhának, kissé szivacsos érzetűnek találtatott. A legnagyobb problémát jelenleg az alvó mód jelenti. A beszámoló szerint ez egyszerűen nem működik megfelelően, és a ventilátorok alvó állapotban is tovább pörögnek. A tulajdonos ezért inkább a hibernálást választja, ami ugyan megkerüli a problémát, de egy hordozható eszköznél aligha nevezhető ideális megoldásnak.

Hirdetés

A Predator Atlas 8 belsejében Intel Arc G3 Extreme processzor, integrált Arc B390 grafika, 24 GB LPDDR5X-7467 memória és 1 TB-os PCIe 4.0 SSD dolgozik. A 1920×1200 pixeles, 120 Hz-es IPS érintőképernyő változó képfrissítést is támogat, maximális fényereje pedig 500 nit. Az energiaellátásról 80 Wh-s akkumulátor gondoskodik, a vezérlők között pedig Hall-effektusos ravaszokat találunk.

A csatlakozási lehetőségek terén sem spórolt az Acer: két Thunderbolt 4 port, Wi-Fi 7 és UHS-II szabványú microSD-kártyaolvasó került a gépre. A vállalat az 80 Wh-s változat tömegét 810 gramm alatt adta meg, az első vásárlói példány azonban 870 grammot nyomott.

Egyelőre nem teljesen egyértelmű, hogy Európában és az Egyesült Államokban pontosan mikor indul meg szélesebb körben a szállítás. Az Acer korábbi tájékoztatása alapján azonban szeptember 30-ig meg kell érkeznie az új régiókba is.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.