Hirdetés

Mini ITX házakba is befér az ASUS új GTX 1650 kártyája



|

Még hogy kis gépházakba nem lehet játékra is képes hardvert építeni? Ugyan nem egy erőmű az új grafikus vezérlő, de legalább nem foglal hatalmas helyet.

Hirdetés

A hangzatos és megkapó nevű PH-GTX1650-O4GD6 talán nem a világ legszebb elnevezése, és nem is túl rövid karaktersor, de legalább az így keresztelt grafikus vezérlő nem hosszú, sőt. Az ASUS által bejelentett, GeForce GTX 1650 alapú kártya ugyanis mindössze 17,4 centi hosszú, tehát könnyedén belefér egy Mini ITX gépházba is, de a 12,6 centis szélességével és 3,9 centis vastagságával sem eszik meg túl sokat az apró házak értékes belső teréből.

Hirdetés

A kártya egyetlen hűtőventilátort kapott, ám az Axial-tech megvalósítás miatt a statikus nyomást hívja segítségül a hatékonyság növelésére - a hosszabb lapátok körül egy határoló gyűrű található, ezáltal a beszívott levegőt nem szórja annyira szét, hanem egyenesen a GPU-ra irányítja. Az Auto-Extreme Technology pedig annyit jelent ebben az esetben, hogy a kártya összes forrasztása egyetlen művelet során, automatikus gyártósoron történik, ami az ASUS szerint strapabíróbbá teszi a hardvert.

A 896 CUDA magot tartalmazó GPU alap órajele 1410 MHz, de boost módban 1605 MHz-re nő, és a gyári OC módban még minimálisan húzhatunk rajta 1635 MHz-ig. A 4GB GDDR4 RAM 12Gbps sebességű. Kimenetek terén is sikerült egész sokat fent hagyni a töpörített kártyán, egy DVI-Dx1, egy HDMI 2.0bx1 és egy DisplayPort 1.4 is használható. Árat és megjelenési dátumot még nem tudunk, és előzetes teszteredmények sem szivárogtak ki, ezáltal arról sincs információ, mennyire sikerült alacsonyan tartani az egy szem ventilátor hangját, amikor épp terhelés alatt pörög a kártya - ha ezt ügyesen oldják meg, akkor akár a nappaliba szánt multimédiás és konzolpótló játékos minigépekbe is jó választás lehet.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.