Hirdetés

Ekkor érkezhetnek a 13. generációs Intel processzorok



|

Néhány hónap múlva bemutatkozhatnak az Alder Lake chipek utódjai.

Hirdetés

Az Intel októberben mutatta be az Intel Core processzorok 12. generációját, az Alder Lake kódnéven futó chipek pedig szerencsére sokkal jobban sikerültek, mint a kékek korábbi próbálkozásai, így most érdekes kérdés, hogy a következő etapban is tudják-e tartani a minőséget.

Nem sokkal az új chipek leleplezése után szárnyra kapott egy pletyka, mely szerint már 2022 július-augusztusa között színre léphet az Alder Lake-generáció utódja, egy friss szivárgás alapján viszont nem érdemes erre számítanunk.

Hirdetés

A jelentés az ECSM nevű szivárogtatótól származik, aki a kínai Bilibili közösségi oldalon osztotta meg az értesüléseit, melyet később egy koreai twitterező fordított angolra a Samsung OCR szoftver segítségével. A szöveg alapján a 13. generációs Intel chipek menetrend szerint, vagyis októberben érkeznek majd, és az AMD Zen 4-el ellentétben nem csak a DDR5-ös, hanem a DDR4-es memóriákat is támogatni fogják.

A szivárogtató azt is tudni véli, hogy a Z790 chipsettel szerelt új alaplapok már a rajt idején rendelkezésre állnak majd, valamikor 2023 első negyedévében pedig megkapjuk az olcsóbb, H770-es és B760-as variánsokat is.

ECSM ugyan a múltban már többször is megbízhatóan "jósolt", de azért nem árt megjegyezni, hogy ezen a ponton még csak egy egészen korai pletykáról beszélünk, így érdemes fenntartásokkal kezelni az értesüléseit.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.