Hirdetés

Már Commodore 64-en is sikerült elindítani a Linuxot



|

Nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy nem ez az operációs rendszer futtatásának leggyorsabb módja.

Hirdetés

Aligha akad legendásabb számítógép, mint az 1982-ben piacra dobott Commodore 64, amelyből a 12 éves pályafutása alatt 12-17 millió példány talált gazdára, és az éppen szárba szökkenő hazai számítógépes kultúrára is óriási hatással volt.

Az elképesztő siker tükrében nem csoda, hogy a Commodore International ikonikus masinája még manapság is mozgatja a hobbisták fantáziáját, akik időről időre feszegetik a technológia határait. Az ilyen próbálkozások sorát gyarapítja az az új projekt is, amely a Linuxot keltette életre az öreg gépen.

Hirdetés

A PC Gamer beszámolója szerint Onno Kortmann a Semu RISCV32 emulátort használta az llvm-mos nevű cross-development fejlesztői csomaggal, így a Commodore 64 MOS Technologies 6502-es processzorán is futtatni tudta a Linux kódját. Legalábbis elméletben, hiszen egy emulátorról beszélünk, tehát a tényleges hardver nem került elő a kísérlet során.

Kortmann végül a VICE Commodore emulátor "warp módját" aktiválva jelenítette meg az első boot üzeneteket, majd néhány óra után az alábbi képernyőt is sikerült előcsalnia. Egy valódi Commodore 64-en viszont akár több mint egy hetet is igénybe vehetne a Linux teljes elindítása, szóval nem ajánljuk, hogy valaki a gyakorlatba is átültesse a módszert.

Akit érdekel a projekt, a GitHubon olvashatja el a dokumentációját, aki pedig a Commodore 64 történetével nosztalgiázna, annak a GameStar tavaly megjelent összeállítását ajánljuk, amely a legendás hardver 40 éves születésnapjára készült el.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.