Hirdetés

Egy nagyon fontos eszközt veszítenek el a Mac-ek az Intellel való szakítás miatt



|

Aki az Apple saját CPU-ját tartalmazó Mac-et vesz, készüljön arra, hogy nem fog tudni rajta Windowst futtatni.

Hirdetés

Felmerülhet a kérdés az egyszeri felhasználóban, hogy aki Apple számítógép mellett dönt, miért akar mégis Windowst telepíteni rá, és hogyan birkózik meg a lelkiismeretével, miután megtette. Az a sajnálatos helyzet, hogy miközben a legtöbb alkalmazás elérhető MacOS-re, mások pedig virtualizációval is szépen futnak, néhánynak (főleg játékoknak) kell a rendszer teljes ereje. Az más kérdés, hogy érdemes-e Mac-en játszani, és milyen erős (egyúttal milyen drága) masinát kell venni, hogy bármi értelmesen fusson rajta, de azért a 15-16"-os MacBook Pro-kon már érdemes próbálkozni.

Hirdetés

Sajnos az a rossz hír érkezett, hogy az Apple Silicont használó gépek sem a Boot Camp használatát (mellyel a gép indításakor közvetlenül Windows 10-be lehet bootolni), sem egy virtuális Windows 10 futtatását nem engedik majd, mert a cég úgy látja, egyszerűen nem éri meg ezzel (a driverek és egyéb szükséges dolgok fejlesztésével) foglalkozni, annyira kevesen használják ki már most is a lehetőséget. Az Intel-alapú Mac-ek - amikből jön még a következő néhány évben - természetesen továbbra is támogatják majd, de félő, hogy ezek speciális, magasabb kategóriájú gépek lesznek, a megfizethetőbbeket hamarabb leváltják. A teljes átállásra kb. két év múlva kerülhet sor, addig reméljük, a Windows-exkluzív profi szoftverek fejlesztői készítenek Mac-es változatokat, és a felhasználóknak nem kell majd egy külön windowsos gépet is vásárolniuk.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.