Hirdetés

Ezért kaszálta el a Nintendo a Switch fejlettebb változatát



|

Valóban készülhetett a Switch Pro, de a gyártó jobbnak látta, ha más útra lép.

Hirdetés

A Nintendo már több mint 114 millió példányt adott el a Switch konzol különféle verzióiból, azaz a kereslet alapján cseppet sincs rászorulva, hogy vonzóbbá tegye a hardvert. Ennek ellenére évek óta kering a szóbeszéd, hogy előbb-utóbb jön egy Pro-változat, ami végre nyugdíjba küldi az öregecske Nvidia Tegra X1 chipet.

Legutóbb tavaly voltak magasan a 4K-felbontást és más jóságokat tartogató frissítéssel kapcsolatos elvárások, aztán jött az október és a kijózanító pofonnal felérő Switch OLED, ami ugyan valóban jobb az alap változatnál, ám a nyers erőhöz semmit sem tesz hozzá. Most befutott egy pletyka, amely szerint eredetileg még a Nintendo sem így tervezte a dolgot.

Hirdetés

John Linneman a DF Direct Weekely Podcastben ejtette el, hogy a belsős forrásai alapján a japán vállalat tényleg készült egy erősebb Switch Próval, ám végül elkaszálták a fejlesztést, mert attól féltek, hogy az is a 2012-ben piacra dobott Wii U sorsára jut majd. Mint ismert, a Nintendo előző generációs konzolja óriási bukás lett, az általános vélekedés szerint főként azért, mert az elhibázott marketingje miatt nem mindenkinek esett le, hogy ez egy jóval fejlettebb gép, mint a sima Wii.

Linneman szerint tehát a Nintendónál rettegtek, hogy a drágán kifejlesztett Switch Pro sem tudna kitűnni a normál Switchhez és a Switch Lite-hoz képest, így inkább az OLED-modellel álltak elő, melynek a gyártása állítólag csak 10 dollárral kerül többe az alap kiadásnál. Ami pedig a jövőt illeti, ha hihetünk a podcastnek, a Pro-frissítés helyett a Nintendo végül egy teljesen új generációval áll majd elő, amiben az Nvidia korszerűbb T239-es SoC-ja dolgozhat, ám ezt csak valamikor 2023 után láthatjuk.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.