A Gigabyte frissítette a GeForce RTX 5070 Ti WINDFORCE OC V2 adatlapját, és ezzel gyakorlatilag nyoma sincs többé annak a "szerverminőségű" hővezető gélnek, amely az elmúlt hónapokban komoly felháborodást váltott ki a felhasználók körében. A korábbi dokumentáció még nyíltan említette az anyagot, amely több RTX 50-es és Radeon RX 9000-es szériás kártyánál is látványosan szivárgott, mára azonban a gyártó honlapján már egyetlen utalás sem maradt rá.
A problémát eredetileg a közösség jelezte, miután több tulajdonos fotókkal és beszámolókkal bizonyította, hogy a gél lassan lefolyik a nyákon, különösen függőlegesen beépített videókártyák esetében. A Gigabyte akkor azzal védekezett, hogy a gond kizárólag a korai gyártási szériákra volt jellemző, ahol túl nagy mennyiségben vitték fel az anyagot. A cég hangsúlyozta, hogy a gél 150 Celsius-fokig hőálló, nem olvad meg, és a jelenség pusztán esztétikai probléma, amely sem a teljesítményt, sem az élettartamot nem befolyásolja.
Visszahívást nem rendeltek el, viszont a gyártó szerint a későbbi szériákban már módosították az eljárást, és a megfelelő mennyiségű anyagot alkalmazták. Ezt látszik alátámasztani az is, hogy az utóbbi időben gyakorlatilag megszűntek a friss bejelentések újabb szivárgó kártyákról, miközben a Gigabyte most már teljesen el is hagyta a hővezető gél említését a termékoldalakon.
A vállalat korábban részletesen ismertette minőség-ellenőrzési folyamatait, többtengelyes ejtési tesztekkel, vibrációs szimulációkkal és extrém terheléses vizsgálatokkal igyekezve bizonyítani, hogy a kártyák megbízhatók. Ennek ellenére a TechPowerUp fórumain számos felhasználó számolt be arról, hogy a korai GeForce RTX 50 és Radeon RX 9000 modelleknél a gél valóban elmozdult, különösen állított házakban.
Úgy tűnik azonban, hogy a Gigabyte lezártnak tekinti az ügyet, és inkább csendben továbblépett. A mostani weboldal-frissítés alapján vagy teljesen új hővezető megoldás került a kártyákra, vagy a korábbi anyagot annyira átdolgozták, hogy már nem tartják említésre méltónak. A felhasználók számára mindenesetre ez egyértelmű jelzés: a vitatott szivárgó paszta korszaka véget ért.