Hirdetés

Elég kemény a Nemzetközi Űrállomás edzésprogramja, de ez az űrhajósoknak létfontosságú



|

Az ISS legénysége napi több órát szentel az edzésnek, és ez nem választás kérdése.

Hirdetés

Az 1998-ban felbocsátott Nemzetközi Űrállomás (International Space Station, ISS) 2000 őszén fogadta az első hosszú távú lakóit, az azóta eltelt 23 évben pedig folyamatosan tartózkodott személyzet a több mint 27 ezer km/h-s sebességgel száguldó monstrum fedélzetén: most éppen egy 7 tagú csapat dolgozik odafent, nagy jelentőségű megfigyeléseket és tudományos kísérleteket végezve az űrbéli környezetben.

Mindannyian ismerjük a látványos felvételeket a súlytalanságban lebegő asztronautákról, az viszont talán kevésbé köztudomású, hogy az űrállomás lakói számára egyébként jelentős kockázatokat rejt a tartós mikrogravitáció, ezért egy szigorú edzésprogramot kell követniük, hogy megóvják magukat a káros egészségügyi következményektől. Igen ám, de hogyan edzünk ott, ahol nem jöhet szóba a hagyományos súlyok emelgetése? A mérnöki találékonyságnak ez sem jelent akadályt.

A gravitáció hiányában az űrhajósok izom- és csonttömege drasztikusan csökkenhet az igénybevétel hiánya miatt, ami nemcsak a Földre való visszatéréskor járhat súlyos következményekkel, hanem a szív- és érrendszer működését is negatívan befolyásolhatja. Ezért aztán a Nemzetközi Űrállomás mindenkori legénysége a hét hat napján napi 2,5 órát szentel a testmozgásnak, amiben már a felkészülés, az eszközök beállítása és az elrakodás is benne van.

Hirdetés

A gyakorlatban az asztronauták minden egyes nap egy órát töltenek az ARED (Advanced Resistive Exercise Device) nevű fitneszgépen, amely egy több irányba mozgatható rúd köré épül, és az odafent hasznavehetetlen súlyok helyett vákumhengerek segítségével fejti ki az izmok megerőltetéséhez szükséges ellenállást. Ennek mértékét a személyzet tetszőlegesen változtathatja, csak úgy, mintha nehezékeket pakolnánk egy Smith-erőkeretre. Az alábbi videón akcióban is láthatjuk a szerkezetet:

Itt azonban még koránt sincs vége, mivel az űrhajósoknak 30-40 percnyi kardiózás is el kell végezniük, amihez egy 500-wattos kerékpár és egy futópad is a rendelkezésükre áll. A mérnököknek ezeknél azt a kihívást kellett leküzdeniük, hogy az asztronauták ne lökjék el magukat a gépektől a futás vagy a pedálozás közben. Ezt hevederek hivatottak biztosítani, illetve speciális rezgéscsillapító megoldásokat is be kell vetni, mivel a heves mozgás keltette vibráció akár az ISS szerkezetét is károsíthatja. Ezekről a gépekről is van videó, és természetesen egész máshogyan festenek, mint a belvárosi edzőtermek hiper-ergonomikus berendezései:

A NASA Johnson Űrközpontjában egy külön csapat, az Astronaut Strenght, Conditioning and Rehabilitation Group felel az ISS-en szolgáló űrhajósok edzésprogramjának kidolgozásáért, a csoport vezetője, Bruce Nieschwitz pedig a Digital Trendsnek nyilatkozva elmondta, hogy a trénignezés nemcsak a test, hanem a szellem miatt is fontos - épp úgy, mint a Földön.

"A helyszíni tanulmányokból tudjuk, hogy a testmozgás javítja a hangulatot, valamint segít az alvásban és az ezekhez hasonló problémákban is. Nem csak az izomerő és -méret miatt aggódunk. Mindenképpen arra szeretnénk ösztönözni a személyzet tagjait, hogy 100%-ban normális embereknek érezzék magukat, még egy ilyen nagyon furcsa és nem természetes környezetben is."

Nieschwitz csapata ennek érdekében összetett edzésprogramokat dolgoz ki, amelyek egyszerre több nagy izomcsoportot is átmozgatnak, és persze nem hiányoznak a repertoárból a változó ismétlésszámú, erő- vagy állóképesség fókuszú tréningek, valamint a kardió esetében is variálják az intenzitást. Az űrhajósokat tehát egy változatos fitneszprogram tartja karban, mintha egy személyi edzőjük lenne, csak éppen azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy itt egy egész csapatnyi NASA-szakértő felügyeli a kondizást és figyeli a szükségleteiket.

A jövőbe tekintő mérnökök pedig eközben új megoldásokat is keresnek az asztronauták egészségi állapotának megőrzésére és javítására, melyek közül az egyik ígéretes kutatást az Európai Űrügynökség (ESA) szakemberei végzik. Az ESA tudósai az izmok elektromos stimulálásában rejlő lehetőségeket vizsgálják. A neuromuszkuláris elektromos stimulációnak (NMES) hívott eljárást a Földön elsősorban rehabilitációs eszközként használják, s habár önmagában nem válthatja ki az edzést, kiegészítésként hatékonyabbá teheti azt.  

Ezek a törekvések pedig túlmutatnak az ISS-en, hiszen az emberiségnek a Hold és a Mars kapcsán is nagy tervei vannak a hosszú távú űrbéli élettel, amihez kisebb, fejlettebb és könnyebb felszerelésre lesz szükség, hogy megóvjuk az űrhajósok egészségét.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.