Új kardioösvényt adtak át Balatonalmádiban, amely túrázás közben pulzusellenőrzéssel segíti a szív- és érrendszeri problémák megelőzését. 4 és egy 8 km-es kilométeres ösvény nyílt meg most, az utóbbi, tehát a 8 km-es útvonal Balatonalmádit és Szentkirályszabadját köti össze, használata pedig nemcsak időseknek, hanem családoknak, fiataloknak és más érdeklődőknek is nyitott. A fejlesztés az Északi Szomszédok Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezet gondozásában, a Budapesti Szent Ferenc Kórház szakmai iránymutatásával készült el. A projekt a Veszprém-Balaton Sportrégió 2026 támogatásával megvalósuló Út az egészséghez program része, amelynek hálózata öt új helyszínnel bővül a régióban.
A kardioösvényen kijelölt ellenőrzőpontokat alakítottak ki, ahol táblák segítik a túrázókat pulzusuk megmérésében. A szervezett túrákon rögzített értékeket egészségügyi szakemberek is kiértékelhetik, így a résztvevők visszajelzést kaphatnak arról, hogyan reagál szervezetük a fizikai terhelésre.
A program elsősorban a megelőzést és a rendszeres mozgást szeretné ösztönözni. Különösen hasznos lehet a magas vérnyomással, cukorbetegséggel vagy tüdőbetegséggel élők számára, a túrázás és a pulzusellenőrzés azonban nem helyettesíti az orvosi vagy szakorvosi vizsgálatot.
A megvalósításban a két település önkormányzata, a VisVis Kft., a Bakonyerdő Zrt. és helyi lakosok is részt vettek. A szervezők szerint az útvonal kialakításánál fontos szempont volt, hogy azok is biztonságosabb körülmények között mozoghassanak, akik valamilyen egészségügyi problémával vagy fizikai korlátozottsággal élnek.
A megnyitó után több mint ötvenen járták be az útvonalat öt vezetett túracsoportban. A kardioösvényen a tervek szerint a jövőben is rendszeresen tartanak majd vezetett túrákat, amelyeken a résztvevők ellenőriztethetik pulzusértékeiket.
A programokra a tanosveny@eszakiszomszdok.hu e-mail-címen lehet jelentkezni.